La Razón
A szocialisták „gyakorlatilag korlátlan hatalmának” veszélyére hívta föl tegnap a figyelmet Artur Mas, a Katalóniai Demokratikus Összetartás (Convergencia Democrática de Cataluna) főtitkára és a CIU (katalán nacionalista párt) vezetője, most, hogy a szocialisták kormányoznak Madridban, a Generalitatban és a fő katalán önkormányzatokban – számol be a spanyol La Razón.
Artur Mas kifejtette: a madridi kormányváltás jó Katalóniának, jó Spanyolországnak, de nem csak előnyöket jelent. Hátránya, hogy ezzel a szocialisták gyakorlatilag korlátlan hatalommal bírnak. A CIU harcolni fog, hogy három és fél év alatt visszaszerezze az elvesztett mandátumokat, és helyreállítsa a hatalmi egyensúlyt. A Generalitat elnöke, Pasqual Maragall a szocialista párthoz kötődik, így a katalán kormány aligha működik függetlenül – írja a La Razón.
El Mundo
Az Intermón Oxfam szervezet arra emlékeztet, mekkora jelentősséggel bír a nemzetközi együttműködés és a fejlődő országok segítésének intézményi háttere.
Az elmúlt években Spanyolország politikája a nemzetközi együttműködés terén igen hiányos volt, ami elsősorban annak köszönhető, hogy alacsony költségvetésből gazdálkodhatott. Jelenleg a GDP kb. 0,26%-át kapja a világ fejlődését elősegítő kormányzati szerv (Ayuda Oficial al Desarrollo, AOD), szemben az ígért 0,7%-kal – hívja fel a figyelmet a szervezet.
Ignasi Carreras, az Intermón Oxfam igazgatója szerint a szocialista párt választási programjában igen fogékonynak mutatkozott a szociális szervezetekre vonatkozó javaslatokra. Az új kormány alakulásakor elsődleges, hogy megteremtsék az intézményi hátteret, amely a megfelelő irányba visz.
Intermón Oxfam szerint két alapvető szempontot kell figyelembe venni: az egyik az egységes vezetés. A nemzetközi együttműködéssel kapcsolatos teendőket eddig több minisztérium látta el. Ezeket most összpontosítani kell, hogy az eszközök összehangoltan a szegénység elleni küzdelmet szolgálják. A másik fontos szempont, hogy az együttműködés kellő hangsúlyt kapjon. Ez pedig túlmutat az AOD egyes céljain. Más nemzetközi vetületű politikáknak (például a kereskedelmi, védelmi, bevándorlási) ugyanakkora vagy még nagyobb befolyásuk van a szegény országok fejlődésére, ezért ezekre a politikákra a Külügyminisztériumnak befolyással kell bírniuk.
Ha ezekben a hetekben az új kormány megfelelően alakítja az intézményi hátteret, meglesz a kellő alap ahhoz, hogy a nemzetközi együttműködés jó irányt vegyen.
Rónai Egon megszólalt: várja Vidnyánszky Attilát és Nagy Ervint














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!