Az iraki megszállást sokféle okból támogatták nálunk. Mint az atlantista Jeszenszky Géza, aki Szaddám Huszein szobrának ledöntését Sztálin Dózsa György úti szobra ledöntéséhez hasonlította, az iraki megszállást a magyar ’56-ként ünnepelte. Volt, aki butaságból, volt, aki opportunizmusból, dörgölődzési vágyból, volt, aki politikai számításból, volt, aki igazodási kényszerből, volt, aki Washington természetének félreismeréséből, volt… De. Magyar földön csak egyetlen hamisítatlan, eltökélt amerikai neokonzervatívunk van, aki akár esik, akár fú, a magyar katonákat az idők végezetéig Irakban tartaná. Bemutatjuk a Népszabadság vezércikkíróját, Seres Lászlót.
Seres László fura alkat. Ideológiai konstrukciókban él, és belőlük táplálkozik. Akkor is, amikor anarchista volt, ma is, amikor épp oly dogmatikusan libertariánus-neokonzervatív. Neokonzervatívoknak hívják az Egyesült Államokban azokat a korábbi marxistákat és trockistákat, akik évtizedekkel ezelőtt „meglátták a fényt” és áteveztek a jobboldalra. Változatos pályájuk 2001. szeptember 11-e után tetőzött, amikor a terrortámadások ürügyén megvalósítani látták régi álmukat: olyan változás létrehozását a Közel-Keleten, amely, mint Ernest F. Hollings amerikai szenátor múlt héten írta, biztonságot teremt Izraelnek. Seres magyar neokonzervatív. Posztkommunisták lapjában megjelenő, a magyar jobboldalt gyűlölő „amerikai” jobboldali, aki kényszerképzeteire alapozva „hitelesítette” Teller Ede fiktív levelét a Népszabadságban. És verte el ugyanott a port azokon, akik kételkednek abban vagy tagadják, hogy Irakban tömegpusztító fegyverek lennének. Hogy nem találhatók még Szaddám Huszein elfogása után sem, mert nincsenek? Érdektelen, mert egy neokonzervatívot a tények a legcsekélyebb mértékben se zavarják. A Seres-féle ideológiai konstrukcióknak korlátlan terepet biztosító Népszabadság május 15-i, szombati számában Seres most megrökönyödését fejezte ki, hogy a jobboldal ki akar szállni a megszállásból. Fogolykínzás? „Senki sem gondolhatja komolyan, hogy Lynndie England és két tucat társának garázdálkodása felülírhatja egy… demokrácia alapértékeit…” Seres nem tudta, hogy másnap a New Yorkerben egy igazi újságíró, Seymour Hersh tíz flekkes cikke robbantja a világ arcába a tényt: a kínzásokat Rumsfeld, a Pentagon feje rendelte el. Semmi két tucat… A védelmi miniszter maga a rendszer. Az amerikai rendszer, amely Latin-Amerika szinte minden országának tömeges emberkínzásában nyakig benne volt. De Serest ez a tény sem fogja megrendíteni, hiszen az óceán másik partján élő neokonokon kívül nem sokan akadnak széles e világon, akik minden bizonyíték, minden dokumentum nélkül elhiszik azt, amit Seres írt, vagyis hogy Szaddám Huszeinnek bármilyen köze lett volna a terroristákhoz. Nem volt. A terrorizmus Irakban a megszállókkal jelent meg, a „dzsihadistákkal” együtt. Ha valami táplálja a terrort és toboroz Oszama bin Ládennek, az Bush iraki megszállása.
Seres cikke megjelenésével egy időben Colin Powell amerikai külügyminiszter bejelentette: ha június 30-a után az iraki kormány úgy akarja, távoznak az amerikai csapatok. Árulók, írná majd Seres, ha következetes lenne. Netán Irakba utazva akár át is vehetné a 130 000 katona helyét. De ettől ne féljünk: a Bécsi úti szerkesztőség nyugdíjas állás, és egy neokon abban ismerszik meg, hogy elveinél csak egyetlen dolgot tekint fontosabbnak: fizikai biztonságát.
Trump börtönnel sújtaná a zászlóégetést
