A választással kapcsolatos kérdésekre az MSZP frakcióvezetője elmondta, nincs túl sok oka a boldogságra a szocialistáknak. Az európai papírforma az, hogy ilyenkor a kormányok kapnak egy laza fülest, velünk is ez történt – fogalmazott. Időközi választásoknál az a gyakorlat – ami teljesen érthető ciklus közepén –, hogy a kormánypártok nem szerepelnek jól. Azért érzem lazának a vereséget és nem kiütéses győzelemnek, mert ha igazán nagyon leváltós hangulat uralkodott volna, akkor jóval magasabb lett volna a részvétel. Az alacsony érdeklődés szerintem a pártok közös hibája, mert nem sikerült felkelteni az érdeklődést az unióval kapcsolatban.
Nem gondolja, hogy ez azért történt, mert nem az unióról szólt a kampány, hanem nagyon kemény belpolitikai viták zajlottak? – hangzott a kérdés. Valóban sokkal kevésbé szólt az unióról, mint amennyire kellett volna – ismerte be Lendvai Ildikó. Nem mi kezdtük, de mi elfogadtuk, és nem tudtuk felülírni, hogy ne európaivá váljon – szögezte le. Azért kellett belpolitikaivá válnia, mert ilyenkor az ellenzék megpróbál revansot venni, és erre sokkal alkalmasabbak a belpolitikai témák – vélekedett.
Önök azt hangoztatták, hogy civilizált, visszafogott hangon fognak kampányolni, ehhez képest több helyen megjelentették az „Állítsuk le a Fidesz hazugsággyárát!” kezdetű hirdetést – vetette fel a műsorvezető. Az MSZP nem azért nem tudta több szavazóját elhozni az urnához, mert ilyen hirdetést adott fel – szögezte le a frakcióvezető. Az MSZP nem tudott igazán hatásosan érvet találni arra, hogy miről is szól ez a kampány, és nem találtuk meg azt a módszert sem, ami kizárólag belpolitikaivá tette a kampányt – jelentette ki Lendvai.
Ön szerint változatlan csapattal kell folytatni? – kérdezte a műsorvezető. A szocialista párt nem egy vezérelvű párt – mint a Fidesz –, itt a tisztújítások valódi versenyt szoktak jelenteni több kihívóval – mondta Lendvai. A tisztújítás 2004 második felében vagy 2005 elején lesz. Ez akkor is megtörtént volna, ha az eredmény fordítva alakul. A tisztújítás szükséges minden egészséges pártban. Szerintem a 2006-os választás előtti ciklusban, főhivatású pártelnökre van szükség, vagyis olyanra, aki a pártot tekinti a legfontosabb politikai feladatának – jelentette ki a frakcióvezető.
2002-ben negatív kampánnyal nyert az MSZP, most pedig megbukott ugyanazzal – vetette fel a műsorvezető Surján Lászlót idézve. Ha igaz lenne az, hogy a választó mindig megbünteti a negatív kampányolót, akkor azért most a Fidesz sem nyerhetett volna. Sőt ő végképp nem nyerhetett volna – emelte ki Lendvai. A tapasztalatok szerint a negatív kampánynak mozgósító ereje van, és bizonyos szempontból sikeres is lehet. Az egy másik kérdés, hogy én nem tartom a mi kampányunkat negatívnak. A Fidesz kampányában elhangzott, hogy a választás jó és rossz küzdelme, a gonosz ellen kell mozgósítani az erőket. Olyan szórólapok tucatjait, ezreit terjesztették, amikben elképesztő állítások szerepelnek, mint például az, hogy visszavesszük a parasztok földjét, ha nyerünk. Minden választó levélszekrényében voltak olyan fideszes szórólapok, amik elég kemény és rágalmazó állításokat tartalmaztak – jelentette ki Lendvai Ildikó.
Megérkezett Miamiba Zelenszkij















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!