A moderátoroknak nem tűnt fel a „fejbe lövöm Orbánt”

Megjelenése után két nappal, tegnap eltűnt az MSZP honlapjáról az Orbán Viktor volt miniszterelnököt gyalázó olvasói levél, amelyről a Magyar Nemzet szerdai számában adott hírt.

Magyar Nemzet
2004. 06. 17. 5:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A www.mszp.hu szerkesztősége a Magyar Nemzet érdeklődésére közölte: Gerő Péter felelős szerkesztő szabadságon van, az ügyben forduljanak Tóbiás József pártigazgatóhoz.

Ő nem nyilatkozott, ám végül Rónai Judit sajtófőnök arról tájékoztatta a lapot: a 24 órában dolgozó, az internetes oldalak tartalmát ellenőrző moderátorok, miután észlelték a levelet, annak tartalma miatt eltávolították a honlapról. – Ez azért csak tegnap történt meg, mert munkatársaink ekkor vették észre a megjelent véleményt – tette hozzá.

A június 14-i írás a következő: „Ha véletlenül a Fidesz nyer 2006-ban, én fejbe lövöm Orbánt, és elhagyom az országot, amit egy ekkora mocsok vezet (ne)! GYÜŰLÖLÖM az undorító, pénzéhes, önelégült, diktátori fejét!!! (Ha nem lenne öt gyereke, talán még hangosan is kívánnám a bukását)”.

Swendt Pál

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.