El Mundo
Spanyolország egyelőre nem érte el az unió támogatását abban, hogy katalán, baszk, galíciai és valenciai nyelven is lehessen a közösségi intézményekhez fordulni, de a kormányban megvan a politikai akarat, hogy ezt kiharcolja – mondta tegnap a spanyol külügyminiszter, Miguel Ángel Moratinos. Az ír elnökség elutasította a javaslatot, mivel úgy látja: az nem számíthat a többség támogatására. A spanyol kormány folytatja az egyezkedést az unióval.
A spanyol Szociológiai Kutatások Központja véget kellene, hogy vessen a politikai témájú kérdőíves felméréseknek, mert befolyásolhatják a választások eredményeit – hívta fel a figyelmet José Blanco, a kormányzó Spanyol Szocialista Munkás Párt titkára. „Ha az elmúlt időszakban firtattuk volna a felelősséget, már sok igazgató váltotta volna egymást az intézmény élén” – mondta.
Az európai választások kapcsán a politikus kifejtette: az elmúlt egy évben a szocialisták háromból három csatát nyertek. Tavaly májusban a választópolgárok 37 százaléka voksolt a baloldali vezető pártra, idén márciusban 42, a mostani európai választások alkalmával pedig 43 százalék támogatta őket. A párt történetében az eddigi harmadik legjobb eredmény után Blanco elégedettséget, köszönetet és felelősséget emlegetett.
Darts-vb: jön Littler, eltűntek a bilincsek















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!