Michael Lind rendőr volt a michigani Lansing városában. Még 1996-ban perelni kezdte munkahelyét – amelyet egyébként azóta ott is hagyott –, mert helyette egyik kollégáját léptették elő őrmesterré, szerinte érdemtelenül, hiszen a kolléga mind az írásbeli, mind a szóbeli vizsgán gyöngécskén teljesített – ám fekete bőrű volt. Lind rendőr úgy gondolta, hogy őt azért „kezelték” ilyen hátrányosan, mert fehérbőrű. A pert is hátrányos faji megkülönböztetés miatt indította meg, de első fokon, elveszítette, és így járt a fellebbviteli bíróságon is. Majd’ nyolc év múltán azonban most a michigani legfelső bíróság – az állam legmagasabb bírói instanciája – megváltoztatta a döntést és Michael Lindnek adott igazat. A különös történetről a Detroit News című napilap készített részletes színes riportot. Lind ügyének jelentősége a lap szerint, abban rejlik, hogy ez megnyithatja az utat az egyetemi felvételik nagyobb objektivitása előtt; a Michigani Egyetemen például eddig nemegyszer pluszpontot jelentett, ha valaki fekete bőrű…
Az Egyesült Államok szövetségi legfelső bírósága úgy döntött, hogy az eskütételek szövegében változatlanul szerepelnie kell az „Isten engem úgy segéljen!” mondatnak. Egy kaliforniai férfi ugyanis azzal fordult a bírósághoz, hogy tízéves leánya – mivel otthon nem kapott vallásos nevelést, hiszen az egész család ateista – ne legyen kötelezhető e mondat elmondására. A szövetségi legfelső bíróság nem adott helyt a követelésnek, méghozzá igen rafinált indoklással: az apának nincs jogi fennhatósága tízéves leánya felett – áll a Washington Post című napilapban.
A dohánygyártók füstmentes cigarettát kínálnak – tudósít a Los Angeles Times. A hír meglepő, hiszen az Egyesült Államokban rendkívül erőteljes a propaganda a dohányzás ellen; ezért, a kaliforniai napilap szerint, akár eretnekségként is értékelhetik e javaslatot egyes kutatók és egészségügyi szakemberek. Ám a dohánygyártók – látván, hogy sok erős dohányos képtelen leszokni e szenvedélyről –, most végre elérkezettnek látták az időt arra, hogy új portékákkal rukkoljanak elő. Tiszta, nem füstölő, legalább harminc percig szívható cigarettákat dobnak a piacra. Ráadásul ízesített változatokban. Így lesz például menta ízű, vagy epres bagó is….Illetve, már nem is a hagyományos cigaretta lesz ez, hanem olyasféle kis zacskókban forgalmazzák majd, mint a filteres teákat, csakhogy ezekbe dohányt töltenek. Jóllehet, ezt az újfajta cigarettát senki sem nevezi „biztonságosnak” – hiszen bármilyen dohány, akár füstmentes, akár ízesített, tartalmaz valamelyes rákkeltő anyagot –, ám az előzetes kutatások szerint ezek a füstmentes füstölnivalók jóval kisebb mértékben veszélyeztetik majd az egészséget, mint „igazi” cigitársaik.
A houstoni tanárnő, Dottie Metcalf-Lindenburger hosszasan elmélkedett, hogyan is tudná összeegyeztetni hivatását és igencsak erős érdeklődését a világűr iránt. A sors sietett a segítségére: a NASA honlapján ugyanis felfedezett egy hirdetést, miszerint az űrkutató központ tanárokat keres űrrepülésre. Jelentkezett, és immár tíz amerikaival és három japánnal együtt űrhajósnak tanulhat. Esküjét hétfőn tette le – írja a Texasban megjelenő Dallas Morning News. A napilap szerint az ambiciózus tanárnő nemsokára megkezdi a tanulást, felkészülést is, először a floridai Pensacola haditengerészeti bázisán. „Valami alapvetően új kezdődik az életemben!” – nyilatkozta a dallasi napilapnak a huszonkilenc esztendős pedagógus.
Darts-vb: jön Littler, eltűntek a bilincsek















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!