Igazi nyertesként vonul be a közösség történelmébe az EU-ellenességéről híres Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP), miután a szavazatok 16,1 százalékával sikerült 12 képviselői mandátumot szereznie a 78-ból. A brit EU-tagság feladását nyíltan felvállaló politikai párt eleve fölöslegesnek tartja az Európai Parlamentet, mondván, annak nem látja igazi értelmét, csupán „az adófizetők pénzének korrupt elherdálása”.
A bevándorlás-ellenességét hirdető formáció vezéregyénisége, a brit szavazók számára korábban a BBC tévéadásokból jól ismert újságíró Robert Kilroy-Silk, akinek programja szerint pártja képviselőin keresztül az Európai Unió ellen kíván küzdeni Brüsszelben, mert szerinte annak célja első sorban a brit függetlenség feladása, miközben az EP-képviselők „éttermekben időzve töltik ki mandátumaikat”.
Kijelentette, eltökélt célja, a brüsszeli intézmény tönkretétele, amihez a most bejutott 12 képviselő, szerinte éppen elegendő lesz. Robert Kilroy-Silk, a UKIP emblematikus alakja korábban a Munkáspárt képviselőjeként vállalt politikai szerepet, mára azonban egy, a Sunday Express című bulvárlapban közölt, rasszistának minősített cikke miatt a BBC népszerű délelőtti beszélgetőműsora éléről is botrányos módon távozni kényszerült. Silk akkor azt írta: „A nyugati civilizáció az olajon kívül semmi hasznosat nem köszönhet az araboknak, akik 2001. szeptember 11-én lemészároltak háromezer embert, és az utcákon táncolva ünnepeltek.”
A frontember ellentmondásos szereplése ellenére a brit választók körében töretlen népszerűségnek örvend, amiről a mostani eredmények is tanúskodnak. Az alig egy évtizedes múlttal rendelkező, mindeddig a politika mellékszereplőjeként nyilvántartott párt az 1999-es EP-választásokon elért 7 százalékkal alig 3 mandátumot szerezhetett meg, mára azonban számukat megnégyszerezte, amivel akár „a mérleg nyelvének pozícióját is betöltheti”– figyelmeztet a konzervatív The Daily Telegraph. A tekintélyes napilap úgy fogalmaz, a „sokáig csak rosszalkodó gyerekek maroknyi csapatának „tartott lázadók, most félelmetes erővel lesznek jelen személyzethez, pénzforrásokhoz és kulcsposztokhoz jutva.”
Ugyanakkor, a Guardian legnagyobb baloldali lapként, a brit EU-tagság feladását célzó pártról azt írja, „a karakteresen jobboldali populista párt” politikai előretörésével „most saját jogán valami újat testesít meg a brit politikában”. A lap szerint a UKIP sikere komoly csapást jelent a közösség számára, miközben a brit politika igazi európaiságát hivatott bizonyítani.
Darts-vb: jön Littler, eltűntek a bilincsek















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!