Isaszegi János és Forgó József dandártábornok vezeti azt a katonákból álló bizottságot, amely ma Irakba utazik, hogy kivizsgálja Nagy Richárd 27 éves szakaszvezető halálának körülményeit.
Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a katona halálát követő sajtótájékoztatón kijelentette: az áldozat tüdejét érte sérülés, a felrobbant bomba darabja átszakította a szállító jármű páncélját. Mára, az első vizsgálatok eredménye alapján kiderült: az Al-Hillahtól mintegy 70 kilométerre bekövetkező merénylet a 14 gépkocsiból álló konvoj második járművét érte, a páncélos jármű ajtaja nyitva volt. A védelmi miniszter péntek reggel a Nap-kelte című televíziós műsorban elmondta: azért volt nyitva az ajtó, mert a szakaszvezető oldalról biztosította a konvojt.
A magyar kontingens az ukrán tábornak szállított ivóvizet. A támadást követően a sérülteket a helyszínen a konvoj egészségügyi személyzete ellátta, ezt követően az amerikai egészségügyi szolgálat helikopterrel a bagdadi tábori kórházba szállította őket. Az életveszélyes sérülést szenvedett tizedes a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás ellenére életét vesztette – közölte a történtek után a Magyar Rádió.
A feladatban részt vevő többi katona fegyelmezetten végrehajtotta a helyszín biztosítását, majd a sérültek elszállítása után az oszlop folytatta útját a koalíciós erők kijelölt bázisára. Az esemény körülményeinek kivizsgálása folyamatban van, a katonák várhatóan az esti órákban térnek vissza az al-hillahi bázisra – jelentette a Honvédelmi Minisztérium a támadás után kiadott közleményben.
Szenes Zoltán vezérkari főnök elmondta: a robbanószerkezetet előre elhelyezték az út mellett, és valószínűleg álcázták, ezért nem volt felismerhető. Feltehetően irányított robbantás történt, és egy repesz érte az elhunyt katonát. Keleti György, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának MSZP-s elnöke keddre rendkívüli ülést hívott össze – közölte az Info Rádió.
A hősi halottat Németországba szállítják, onnan hozzák haza – jelentette ki Juhász Ferenc nyilatkozatában. Nagy Richárd földi maradványait hétfőn szállítják haza.
Medgyessy Péter miniszterelnök Brüsszelben kijelentette: a merénylet „aljas terrortámadás” volt. „Az, hogy az ország együtt érez azokkal, akik érintettek ebben, talán nem is elég, hiszen mély megrendülés van mindannyiunkban” – fogalmazott szó szerint a kormányfő. Orbán Viktor az Info Rádiónak nyilatkozva aláhúzta: az ellenzék nem kívánja politikai célok érdekében kihasználni a magyar katona halálesetét. A Fidesz elnöke a rádió kérdésére megismételte ugyan, hogy a megváltozott körülmények miatt újra kéne gondolni az iraki missziót, ám nyomatékosan hangsúlyozta, hogy ezt a kérdést nem a katona halála kapcsán kell.
Zelenszkij szerint Moszkva nem akar békét















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!