Budapesten tavaly tovább drágult az élet az itt dolgozó külföldiek számára: a magyar főváros a 37.-ről a 34. helyre lépett előre a Mercer listáján, és ezzel – a tavalyi éllovas, Riga jelentős visszaesésének köszönhetően – immár az új EU-tagállamok legdrágább városa címével büszkélkedhet – jutott erre az eredményre a külföldi munkavállalók megélhetési költségeit tükröző legfrissebb elemzésében a Mercer tanácsadó cég. A változás mértéke ugyan jócskán elmarad az egy évvel korábban tapasztalttól (akkor a 75.-ről lépett előre a 37. helyre).
Jelentős változások az idei táblán is szép számmal akadnak. Riga például jó húsz hellyel került hátrébb, München és Frankfurt pedig ugyanennyit lépett felfelé. Ez is jelzi, hogy a Mercer elemzése – amely New York árszintjéhez méri a világ 144 nagyvárosát – nagyon érzékenyen tükrözi az árfolyammozgásokat.
A külföldi vállalatok általában nem panaszkodnak a budapesti megélhetési költségekre, már csak azért sem, mert a vezető pozíciókat is egyre inkább hazai szakemberekkel töltik fel. A tanácsadó cég összehasonlítása mintegy 200 termék és szolgáltatás árain alapul, amelyek a lakhatástól az élelmiszereken, fogyasztási cikkeken keresztül a közlekedést és a szórakozást is magukba foglalják. Az adatok elsősorban a multinacionális vállalatokat, illetve a kormányokat segítik abban, hogy meghatározzák a külföldön dolgozó alkalmazottaiknak fizetendő kompenzáció mértékét.
Világszinten továbbra is Tokió a legdrágább város, míg Európában őrségváltás történt: a font dollárral szembeni erősödése miatt 2004-ben London viszi el a pálmát, míg tavaly Genf némileg előrébb állt a listán. Továbbra is kiemelkedően költséges az élet Moszkvában, de Szentpétervár és Peking is megelőzi New Yorkot. Összesen négy ázsiai metropolisz foglal helyet a legfrissebb Mercer-lista tízes élmezőnyében. A globális lista sereghajtói a latin-amerikai térségből kerülnek ki: Montevideóban, Buenos Airesben vagy Bogotában a bukarestinél is jóval kevesebb pénzből kijönnek a külföldiek. Ebben persze nagy szerepe van az argentin valuta 2002-es összeomlásának, amely máig érezteti hatását.
MEGÉLHETÉS
(Zárójelben a tavalyi értékek)
1. (1.) Tokió
2. (7.) London
3. (2.) Moszkva
4. (3.) Oszaka
5. (4.) Hongkong
6. (6.) Genf
7. (8.) Szöul
8. (15.) Koppenhága
9. (9.) Zürich
10. (12.) Szentpétervár
11. (5.) Peking
12. (10.) New York
13. (17.) Milánó
14. (21.) Dublin
16. (11.) Sanghaj
17. (23.) Párizs
18. (42.) Isztambul
19. (34.) Bécs
26. (52.) Amszterdam
28. (58.) Berlin
34. (37.) Budapest
42. (65.) Frankfurt
43. (62.) München
44. (56.) Pozsony
48. (27.) Riga
49. (49.) Prága
50. (71.) Athén
Forrás: Világgazdaság
Darts-vb: jön Littler, eltűntek a bilincsek















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!