A Fideszre 1 453 138 választópolgár voksolt (47,41 százalék), az MSZP-re 1 051 624-en adták voksukat (34,31 százalék), az SZDSZ-re 236 603-an (7,72 százalék) szavaztak, az MDF-re pedig 163 480 szavazat (5,33 százalék) érkezett.
A Fidesz minden megyében és Budapesten is győzelmet aratott. A megyei jogú városokban 15-7 arányban nyert.
Nem kapta meg a szavazatok 5 százalékat a MIÉP, melyre 71 996 szavazat érkezett (2,35 százalék). A Munkáspárt 56 114 szavazattal 1,83 százalékot ért el, a Magyar Nemzeti Szövetségre 20 198-an voksoltak (0,66 százalék), míg a Szociáldemokrata Pártra 12 178-an szavaztak (0,40 százalék).
A Fidesz az alábbi képviselőket küldi az Európai Parlamentbe: Schmitt Pál, Szájer József, Surján László, Schöpflin György, Barsiné Pataky Etelka, Gyürk András, Becsey Zsolt, Járóka Lívia, Glattfelder Béla, Őry Csaba, Pálfi István, Gál Kinga.
Az MSZP listájának első kilenc helyén Kovács László, Horn Gyula, Lévai Katalin, Harangozó Gábor, Kósáné Kovács Magda, Tabajdi Csaba, Gurmai Zita, Fazakas Szabolcs, Herczog Edit áll. Kovács László és Horn Gyula helyett a lista 10. és 11. helyén álló Dobolyi Alexandra és Hegyi Gyula megy Brüsszelbe.
Az SZDSZ színeiben Demszky Gábor és Szent-Iványi István lesz EP-képviselő. Az MDF listáját Dávid Ibolya vezeti, ám helyette Olajos Péter (2. hely) képviseli a demokrata fórumot az Európai Parlamentben.
Sok tízmilliárdos állami támogatás jutott Budapestnek















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!