Hatéves kislányra támadott a rottweiler

Maradandó sérüléseket szenvedett az a kislány, akit megtámadott egy rottweiler Vaskúton – tudta meg a HavariaPress.

MNO
2004. 06. 15. 14:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfőn délután egy helybéli nő a gyermekével együtt látogatta meg egy ismerősét a kiskunsági településen. Amíg a felnőttek a házban beszélgettek, addig a házigazda két 16 éves lánya az udvaron labdázott a vendég kislánnyal. Hat óra körül azonban a szülők sikoltozásra lettek figyelmesek, ezért az udvarra szaladtak, ahol azt látták, hogy a házigazda rottweiller kutyája harapdálja a kislányt. A kutyát azonnal lerángatták a gyermekről, és mentőt hívtak.

A megtámadott kislányt az éjszaka folyamán megműtötték, ám a fejét és vállát ért sérülései az eddigi adatok szerint maradandóak lesznek. A kutya egyébként az első jelentések szerint meg volt kötve, ám a labdázó gyerekek miatt őrjöngeni kezdett, és addig rángatta a láncot, amíg az elszakadt. Az ügy körülményeit államigazgatási eljárás keretében vizsgálják a bajai nyomozók. A kutyát a helyi gyepmesteri telepen helyezték el megfigyelésre.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.