Jól van, Ön helyesen választott.
Ha úgy érzi, nem ajánlottak az ön számára elfogadható alternatívákat, hülyének nézték, és igencsak leegyszerűsítettek egy elméleti kérdést, forduljon bizalommal az SZDSZ-hez. Ahhoz a kis, hallgatag kormánypárthoz, mely az árnyékban élvezi a mintegy ötszázalékos tömegbizalmat.
Ahhoz a kormánypárthoz, amely iskolák tömeges bezárásáért felelős, amely csöndestársként asszisztál a gyermekek szociológusok által kimutatott, a média által agyonhallgatott elszegényedéséhez, és most, az iskolai beiratkozások után másfél hónappal a legnagyobb gondnak azt tartja, hogy Ön milyen iskolába írassa a gyermekét. (Ugye, gyermekközpontúba?!)
A párt honlapja, amely mindennap új szavazásokkal sokkolja azokat, akik rákattintanak, a minap szó szerint a következő alternatívákat ajánlotta e kérdésre: „Ahol megtanítják rendre, fegyelemre és szorgalmas munkára” (a Népszabadság keddi számában közölt megfejtés szerint ez a konzervatív válasz), „ahol a pedagógusok nyugodt és kiszámítható körülmények között dolgoznak” (szoci szavazóknak felkínált válasz), illetve: „olyan gyermekközpontú iskolába, ahol használható tudást szerez”.
Ha Ön konzervatív értékrendet vall, vagy egyszerűen csak elvárhatónak találja a rendet, a fegyelmet és a szorgalmas munkát egy iskolában, hogy ott a pedagógusok nyugodt körülmények között dolgozhassanak, hiszen ez feltétele annak, hogy a gyerek használható tudást szerezzen, akkor Önt – újbeszélül szólva – kirekeszti ez a különös közvélemény-kutatás. Mi több, sértheti is Önt, hiszen egyfajta korlátolt kispolgárként láttatja mindazokat, akik nem hívei a szélsőséges, minden hagyományt és értéket elvető liberalizmusnak.
Hogy néz ki egy olyan iskola, ahová az SZDSZ által kívánatosnak vélt embertípus szívesen járatná a gyermekét? Frappáns választ ad erre James Dobson, a neves amerikai pszichológus, gyermekgyógyász professzor, aki „Fegyelmezz! Megéri!” című könyvében hihetetlen bátorságról tesz tanúbizonyságot: szembefordul a gyermekre mindent ráhagyó oktatási-nevelési irányzatokkal. Tettének merészsége némi túlzással ahhoz hasonlítható, mintha a középkori Európában valaki az inkvizíció hasznavehetetlenségét, elavultságát bizonygatta volna széles fórumokon.
Dobson könyvében idézi annak az asszonynak az esetét, akinek kálváriájáról a Newsweek is beszámolt. A hölgy az Egyesült Államokban, Gereenwich Village-ben járt a „Homok és tenger” magániskolába. Az intézménybe főleg a felső középosztály adta gyermekeit, megóvni kívánván őket azoktól a kényszerektől, melyek a hagyományos iskolatípust jellemzik. Nos, itt aztán semmiféle kényszer nem működött. A tanulók bármikor, bármelyik órát kihagyhatták, és nem kellett tartaniuk a számonkéréstől: semmiféle vizsga, dolgozat nem kérte számon a tudást az intézmény diákjain. Az egyik évben kukoricát törtek, bölényhúst ettek és megtanultak két indián szót – ez volt Amerika Kolombusz előtti történelme. Amikor fazekat és papírmasé isteneket készítettek, az a görög kultúra „oktatása” volt. „Tízéves korunkban a legtöbben például gyakorlatilag analfabéták voltunk, de tudtuk, hogy Máté „előad”, amikor annak a kellős közepén, ami angolóra címén folyt, twistelni kezd a pad tetején.” A csalódás az általános iskolának megfelelő intézmény befejezése után következett: az innen kikerült gyerekek szellemileg hátrányos helyzetűnek számítottak, sehova sem vették fel őket. Az eset – derül ki Dobson cikkéből – nem elszigetelt jelenség.
A Newsweek 1971-ben azt írta: „A tanulás élvezet lehet”, majd négy évvel később arról cikkezett, hogy „Jancsi miért nem tud írni”. Dobson, miután a lap már másodszor tette fel ezt a kérdést, megírta a liberális szellemű orgánum főszerkesztőjének, hogy Jancsi talán azért nem tud írni, mert túl sok időt töltött azzal, hogy jól érezze magát az iskolában. Választ persze azóta sem kapott.
Egy irány, amerre elindultunk: Dobson könyvében arról panaszkodik, hogy az amerikai középiskolások 15 ország végzősei közül a 14. helyet érték el algebrai jártasságukban. Csak idő és néhány ciklusnyi liberális oktatásügyi tárca kérdése, és Magyarország is eléri a Nagy Testvér színvonalát.
Mindeközben a Spectator című patinás brit lap legújabb száma arról elmélkedik, hogy a szülői pofon tervezett, hatósági szintű büntetése megváltoztatja a gyermek és szülő közötti viszonyt, s a gyermekben az érzetet kelti, hogy bármit megtehet, amit jónak lát.
Ha Ön úgy véli, hogy becsapták, téved. Önt még csak ezt követően fogják igazán becsapni, színvonalas oktatást kínálva gyermekeinek, esélyegyenlőséget és gyermekközpontúságot kántálva. S adnak majd lepukkadt tömegintézményeket, ahol a hátrányos helyzetűnek nevezett piti bűnözők gyerekei még a szemét is kilopják az Ön gyermekének. A tanár esetleg látja ezt, de nem biztos, hogy szóvá teszi. Esélyei ugyanis kevésbé egyenlők, hogyha hazafelé menet az iskola kijáratánál egy tizenöt fős társaság akarja őt megverni. Választhat persze kitűnő elit iskolákat is, ahol méregdrágán megtanítják a gyermeket arra, hogy a legfontosabb a másság tisztelete. De ezt legalább hibátlanul el tudja mondani angolul.
origo.hu
Családja szerint nem hibás a férfi, aki rávett egy anyát, hogy élő adásban felgyújtsa magát
