– Nagyon árt az MTI-nek, ha dramatizálják a helyzetét – hangzott el kedden a parlament sajtóbizottságának ülésén az MTI elöljáróinak részéről. Az MTI anyagi helyzetét tárgyaló kérdések láthatóan kényelmetlen helyzetbe hozták a távirati iroda vezérkarát.
– Erős MTI-t ígértem, de először rendet kellett tennem – magyarázta Vince. Az elnök utalt arra, lehetséges, hogy mégis szerződést tudnak kötni az RTL Klubbal. – Csak a Magyar Rádiónak nem kellünk – fűzte hozzá.
Ismert: a kereskedelmi csatorna az MTI egyik megrendelőjeként kilátásba helyezte, hogy visszautasítja az MTI hírszolgáltatását. A 163 millió forintnyi 2003-as veszteség mellett a hírügynökséget ez is komolyan érintené. Langmár Ferenc, az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testületének elnöke a bizottsági ülésen elmondta: túlméretezett az MTI, amelynek több mint négyszáz belső és háromszáz külső munkatársa van. A szakbizottság az MTI tavalyi évről szóló beszámolóját, illetve a hírügynökség 2004-es tervének meghallgatását elnapolta.
Kristály Lehel
Így csábítja a brit kormány a hadseregbe a fiatalokat















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!