A módosítás szerint egy évvel, 2005. június 30-áig lehetne kedvezményes feltételek mellett a jelenleg színlelt szerződéssel, illetve munkaszerződés nélkül foglalkoztatottak munkaviszonyát rendezni. Az adóhatóságnak el kell tekintenie a visszamenőlegesen megállapítható adó- és társadalombiztosítási kötelezettségek tárgyában meghozott határozat végrehajtásától a javasolt határidőig. Ezt követően azonban komoly anyagi vonzata lehet a tisztázatlan munkaviszony előbukkanásának. A munkáltatót a be nem fizetett társadalombiztosítási járulékokkal terheli majd az adóhatóság, a munkavállalónak pedig szja-elmaradását kell pótolnia, noha az általa korábban befizetett társasági adót, iparűzési adót és áfát visszakapja a költségvetéstől.
A szabaddemokrata honatya indoklásában arra hivatkozik, hogy az eredeti, 2003-as rendelkezést kiegészítő idei jogszabály hatálybalépésétől túlzottan kevés idő áll az érintett vállalkozások rendelkezésére a munkaviszony rendezésére. A jellemzően a színházak, az őrző-védő vállalkozások és a média világát érintő kérdés megoldása sok cégnek komoly likviditási gondot okozhat a rövid határidő miatt – szól az indoklás. Az utóbb elfogadott módosítás a színlelt szerződéssel foglalkoztatókon kívül a munkaszerződés-kötés nélkül foglalkoztatókat, valamint a munkavállalókat is bevonta a moratóriummal kedvezményezettek körébe.
Forrás: Napi Gazdaság
Darts-vb: jön Littler, eltűntek a bilincsek















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!