Merénylet következtében halt meg egy magyar katona Irakban

Életét vesztette egy szerződéses magyar katona Irakban, egy robbanás következtében szerzett sérülései miatt - értesült a HavariaPress.

MNO
2004. 06. 17. 11:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tragédia csütörtökön délelőtt, magyar idő szerint fél kilenc körül történt, a közel-keleti országban szolgáló magyar alakulat egyik egységének útvonala mentén. A magyar zászlóalj egy 47 fős szállítóoszlopa kora reggel indult Hilla felől az ukrán bázis felé, ahova ivóvizet szállított. Több mint nyolcvan kilométerre voltak már Hillától, amikor közvetlenül az útvonal közelében, egy oszlop mellett felrobbant egy egyelőre ismeretlen robbanószerkezet. A robbanás a második egységben utazó szolnoki katonát – a konvoj rajparancsnokát – olyan súlyosan sebesítette meg, hogy a 27 éves tizedes a kórházba szállítását követően életét vesztette.

A hősi halált halt rajparancsnok a tizennégy járműből álló konvoj második egységében, egy BTR-80-as, páncélozott járműben utazott. Az eddigi adatok szerint a tizedes az előírás szerint állva utazott, így felsőteste kilógott a járműből, annak bújónyílásán keresztül. Amikor az egyelőre ismeretlen robbanószerkezet felrobbant, a szilánkok átszakították a páncélozott jármű oldalát is, és a golyóálló mellény egyik résén keresztül megsebesítették a katonát. A szilánkok a tizedes tüdejébe hatoltak, így a férfi rövid időn belül életét vesztette. A Magyar Honvédség hősi halottjának tekinti az elhunyt katonát.

Az amerikaiak perceken belül helikoptert küldtek a robbanás helyszínére, s az a bagdadi kárházba vitte a sérültet, ám az életét már nem sikerült megmenteni. Mint kiderült, a 2+2 biztosító járműből és tíz vízszállító tartálykocsiból álló konvojt oldalról érte támadás, s a robbanószerkezetet feltehetőleg távirányítással hozták működésbe, az első jármű elhaladása után. A detonáció miatt könnyebben megsérült a megtámadott BTR után közlekedő, polgári tehergépjárművet vezető teherautósofőr is. A szállító alakulat elhaladása előtt egy fél órával egyébként egy magyar felderítő csapat végigjárta az utat, hogy meggyőződjön arról, miszerint semmi nem veszélyezteti a konvoj haladását.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter az eseményről tartott sajtótájékoztatót élete legnehezebb pillanatának nevezte. A tárcavezető a gondviselésre is hivatkozott, amikor hangsúlyozta, az mindezidáig velünk volt az iraki expedíció során. Mint mondta, a déli órákban tájékoztatta a tragédiáról négy parlamenti párt frakcióvezetőjét, a köztársasági elnököt s a külügyminisztériumot is. A honvédelmi miniszter elmondta, hogy ma négy órakor videokonferenciát tartanak az iraki kontingens parancsnokával, pénteken pedig egy magyar vizsgálóbizottság indul a helyszínre, sőt jövő héten ő maga, valamint a vezérkari főnök is látogatást kíván tenni Irakban. A hősi halottat várhatóan rövid időn belül, Németországon keresztül szállítják haza Magyarországra. A Honvédelmi Minisztérium előtt kora délután félárbocra eresztették az állami zászlót, és kikészítették a fekete gyászzászlót is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.