Gazeta.ru
A moszkvai embereknek még jobban kell vigyázniuk magukra, mint másoknak, ugyanis egy komolyabb baleset során talán már nem az a legfőbb probléma, hogy tudnak-e rajtuk segíteni, hanem az, hogy milyen vért kapnak – derül ki egy orvos-kutató nyilatkozatából. Az orvos állítja: nyolc éves munkája során megfigyelte: az országos vérellátó szolgálat több mint 50 esetben szifilisszel fertőzött vérrel próbált segíteni a súlyos sérülteken, akik felgyógyulásuk után hálájuk jeléül maguk is többször adtak vért. Ilyen módon 1996 és 2001 között mintegy 325 páciens kapta meg a betegséget. A többi esetleges fertőzöttről nem lehet tudni semmit, ugyanis az illetékesek nem kívánták tovább vezetni a statisztikákat. Az orvos a megfigyeléseit szeretné a moszkvai egészségügyi tanács elé terjeszteni, hiszen mint mondja: minden túlzás nélkül állítható, hogy Oroszország veszélyben van. A vér nem megfelelő ellenőrzése miatt több beteg kapott HIV-vírust tartalmazó vért is. A gazeta.ru szerint azonban a legutóbbi eset a legkirívóbb: egy súlyosan megsérült férfinak sügősen volt szüksége vérre, de mivel vércsoportja a ritkább kategóriába tartozik, egy közeli laktanyából kértek meg egy katonát, hogy segítsen. A néhány hét alatt felépült betegről kiderült: a vérátömlesztés során AIDS-szel fertőződött meg, sőt ráadásként a hepatitis C vírusfertőzést is megkapta.
Izvestia.ru
Eddig 11 fő jelezte, hogy indulni kíván a csecsenföldi elnökválasztáson, ám ennek ellenére még mindig nem adták be a megmérettetéshez szükséges dokumentumokat. Csecsenföldön a jelölteknek az induláshoz rendelkezniük kell legalább 6 ezer támogató aláírással, vagy ötmillió rubelt kell zálogba adniuk az államnak. Az augusztus 29-i szavazáson a sajtó értesülései szerint megméretteti magát többek között egy moszkvai üzletember – Szajdulajev, egy grozniji ügyvéd, és Alhanov csecsen politikus. A megfigyelők szerint egyébként ő indul a legnagyobb eséllyel az előrehozott választáson, hiszen Oroszország és Csecsenföld is jelentős támogatást ígért számára. Alhanov az Izvestiának adott interjújában kijelentette: amennyiben megnyeri a választást, tovább kívánja folytatni a merényletben elhunyt Ahmad Kadirov politikáját.
Itar-Tass.ru
Oroszországban évről-évre emelkedik a milliomosok száma, hiszen egy felmérés szerint míg tavaly 80 ezer „pénzes” embert tartottak nyílván, ez a szám idén már eléri a 84 ezret. Az adatok azonban még így sem mondhatóak 100 százalékosnak, ugyanis az említett felmérésben csak azok a személyek szerepelnek, akik több mint egymillió dollár értékben értékpapírokat vásároltak vagy más, hivatalos módon fektették be pénzüket. Világszerte egyébként összesen csaknem 7,7 millió milliomosról tudnak az illetékesek. A gazdagok többsége az Amerikai Egyesült Államokban él – 2,27 millió fő –, ám jelentős még a számuk Nagy-Britanniában is, ott ugyanis 383 ezer milliomost „számoltak össze”.
Zelenszkij nem egyedül megy Trumphoz, kiderült, kik kísérik el az ukrán elnököt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!