Ma tárgyalja az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottsága a Pető Iván szabad demokrata képviselő által benyújtott törvénymódosítási javaslatot, amely a színlelt szerződések munkaszerződéssé alakítására szóló féléves moratóriumot további egy évvel hosszabbítaná meg – írja a Napi Gazdaság. Így 2005. június 30-áig lehetne kedvezményes feltételek mellett a jelenleg színlelt szerződéssel, illetve munkaszerződés nélkül foglalkoztatottak munkaviszonyát rendezni. Amennyiben a törvényben előírt határidőt betartják a felek, az adóhatóságnak el kell tekintenie a visszamenőlegesen megállapítható adó- és társadalombiztosítási kötelezettségek tárgyában meghozott határozat végrehajtásától.
A jogszabály tehát jelentős összeg befizetésétől óvná meg mind a munkaadókat, mind a munkavállalókat. Amennyiben ugyanis a moratórium lejárta után derül fény a színlelt szerződéssel, illetve munkaszerződés nélkül való foglalkoztatásra, akkor a munkavállalónak jövedelme után visszamenőleg be kell fizetni az szja-t, noha visszakapja a költségvetéstől az általa korábban befizetett társasági adót, iparűzési adót és az áfát. A munkaadót pedig visszamenőlegesen a társadalombiztosítási járulékok terhelik majd.
A moratóriumot eredetileg kihirdető jogszabályban a kedvezmény csupán a színlelt szerződéses jogviszonyokra szólt. A jogi csorbát egy további törvénymódosítás már idén hozta helyre, ami a munkaszerződés-kötés nélküli foglalkoztatást, valamint a munkavállalókat terhelő visszamenőleges kötelezettségeket is bevonta a moratórium hatálya alá.
(Napi Gazdaság)
Sok tízmilliárdos állami támogatás jutott Budapestnek















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!