Kovács az országos elnökség keddi ülése után jelentette be, hogy „nem gondolkozik az induláson”. A Világgazdaságnak nyilatkozó politikusok egyetértettek abban, hogy az új elnöknek a jövőben nem lehet más posztja, hiszen a választási vereség okaként megjelölt szervezeti, szervezési hibák kiküszöbölése, a párt újjászervezése egész embert kíván. Elnökségi tagok elmondták még, hogy a testület ülésén nem hangzottak el jelöltnevek, ám az „alkurendszerekből, az összekacsintásokból, az akarat és ambíció találkozásából” arra lehet következtetni: Hiller István lehet a befutó a „dolgok mai állása alapján”.
Hiller Istvánnak nincs pártszervezési tapasztalata, s a stílusa is megváltozott, amióta miniszter lett. Eddig számon tartott „ellenfelei” közül Kiss Péter kancelláriaminiszter már volt a párt meghatározó embere, ráadásul a baloldali tömörülés, a párton belüli „múlt” áll mögötte. Gyurcsány Ferenc sportminiszter a nemzeti oldal jelöltje, ám ő maga egyik tábor mellett sem kötelezte el magát. Azt is tudni vélik róla, hogy inkább kormányfői ambíciókat táplál, ráadásul neve már felröppent a kormányfő által tervezett fejlesztési tárca első embereként is. Szili Katalin terveiről egyelőre nem tudni, az viszont tény, hogy Lendvai Ildikó már többször kijelentette, ő maga nem kíván pártelnök lenni, s most Juhász Ferenc sem táplál elnöki ambíciókat.
Az MSZP-n belüli események felgyorsultak, s bár a pártvezetés úgy döntött, nem hirdet egyszemélyi felelőst (Tóbiás József pártigazgató kedden lemondott, ám azt nem fogadták el), mégis új elnök kerestetik. Jövő szombaton dönt a választmány az elnökség által október 15–16-ra javasolt kongresszus összehívásáról, de jelölni még a kongresszus előtt 30 nappal, illetve magán a kongresszuson is lehet. (Világgazdaság)
A Szörnyeteg a világ tetején, a bosszankodás mellett fontos bejelentést tett















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!