Számos kérdés merült fel Demszky Gábor vagyonnyilatkozatával kapcsolatban, amelyre a Fidesz választ vár, különösen arra, hogy a leírtak megfelelnek-e a valóságnak. Mert ha mindezek valósak, akkor azt kell tapasztalnunk, hogy Demszky Gábor a létminimum alatt él, mivel jövedelméből kiadásai révén mindössze 40-50 ezer forint marad meg, amit méltánytalannak érzünk Budapest főpolgármesteréhez – tájékoztatta az MNO-t Kupper András, a Fidesz-MKDSZ fővárosi frakciójának vezetője. Mint mondta, ha ilyen sanyarú körülmények között él Demszky Gábor, akkor gyűjtést kezdeményeznek javára.
A főpolgármester vagyonnyilatkozata alapján megállapítható, hogy nem származik máshonnan jövedelme, sőt, ha a havi 671 ezer forintos bruttó fizetéséből adózik, hiteleket törleszt, tartásdíjat fizet, havonta 150 ezer forintért terepjárót bérel, akkor még 40-50 ezer forint sem marad – mutatott rá Kupper András. A Fidesz tudni szeretné, hogy Demszky Gábor miből tartja fent két lovát, a lovászt, a kertészt, a két gondnokot, akik az adriai nyaralóra vigyáznak.
Kupper Demszky tegnapi, a Klub Rádiónak adott nyilatkozatára, miszerint az isztriai nyaraló már két évvel ezelőtt is szerepelt vagyonnyilatkozatában azt mondta: a dokumentumban más helységnév szerepel az adriai ingatlanra vonatkozóan, mint ami a sajtóban megjelent, így kíváncsaik arra, mindkét helyen van-e ingatlanja a főpolgármesternek, vagy csak a sajtót akarta megtéveszteni.
Azzal kapcsolatban, hogy Demszky havonta 150 ezer forintért bérel egy Opel Frontera típusú terepjárót, a frakcióvezető elmondta: egy ilyen korú, típusú terepjáró piaci bérleti díja havonként 800 ezer forint, de ha még valakinek sikerül is 700 ezerre lealkudnia, tudni szeretnék, hogy mivel magyarázza a 150 ezer és a 700-800 ezer forint közötti különbséget.
A Klub Rádióban a főpolgármester elmondta: európai parlamenti képviselői fizetésével 1,1 millió forintra nő havi jövedelme, így könnyen bérelni tudja a terepjárót. Ha már Demszky Gábor az EP-fizetésével dicsekszik, ha már elfogadta a mandátumot és a tiszteletdíjat is felveszi, akkor miért nem ment el az ünnepélyes mandátum átadásra, amelyről a 24 megválasztott képviselő közül csak ő hiányzott – kérdezi Kupper, hozzátéve: az EP alakuló ülésén szintén nem vett részt, ráadásul nyaralása miatt a 4-es metró ügyében sem tudnak közgyűlést tartani. A frakcióvezető úgy véli, Demszky Gábor csak a pénzekért, a tiszteletdíjért vállalja el a megbízásokat, de a munkától ódzkodik, nehogy hibát vétsen.
Arne Slot lesújtó hírt közölt Liverpool sérültjeiről, Wirtz állapotára is egyértelmű választ adott















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!