Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, a NOB egyik bizottságának elnöke a Nap-kelte ma reggeli műsorában többek között az olimpiai előkészületekről, az autonómiáról és az EU-s képviselőként végzendő munkájáról beszélt.
Schmitt Pál MOB elnökként elmondta: sportolóink az eddigi olimpiákon elkényeztették a magyar közvéleményt. Athénban húsz érem megszerzését tartja reálisnak, s hét-nyolc arannyal lenne elégedett. A magyar olimpiai csapat 216 versenyzőből áll majd, és „ebben benne van a siker lehetősége”.
Kérdésre válaszolva elmondta: a bizottsági tagoknak már három hónappal az olimpia előtt jelezniük kell, mely számokban kívánják átadni az érmeket. „De van az utolsó pillanatban lehetőség a cserére. Nem felejtem el: amikor Sydney-ben a dán–magyar kézilabda-döntő volt, én voltam a soros, aki átadja az aranyérmet. Aztán amikor kikaptunk, akkor a dán NOB-tag kollegám megkérte, hadd legyen ő az átadó. Ugyanez történt vízilabdában, csak éppen fordítva. A kajak-kenuban a lányok ceremóniájához azért bejelentkeztem…” – tette hozzá.
Az olimpia biztonsági előkészületeiről Schmitt elmondta: értekezletet hívtak össze a MOB vezetőivel. „Megkértük Tóth András államtitkárt, hogy tájékoztasson bennünket a kockázatról, esetleges veszélyeztetettségről. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy különleges veszélyeztetettségnek a magyar delegáció nincs kitéve. Ennek ellenére kiépítettünk egy telefonhálózatot az azonnali elérhetőség miatt. Éppen holnap, holnapután eligazítást kap minden sportoló is, hogy a biztonsági előírásokat maximálisan tartsa be” – .
Schmitt közölte: a magyar delegációt nem kísérik biztonsági emberek, ám a szervezőbizottság biztonsági részlegében helyet kaptak magyar szakemberek is.
A MOB elnöke kijelentette: minden olimpiai létesítmény elkészült: „Ennél Barcelonában rosszabb volt a helyzet. Emlékszem, ’92-ben a szervezők azt se tudták, hova kapjanak, és mégis készen lettek”.
Fidesz elnökként elmondta: Brüsszelben és Strassburgban sem volt téma Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondott beszéde, amelyben az erdélyi autonómiáról tett említést. Hozzátette: Orbán Viktor és a Fidesz nagy hangsúlyt fektet arra a következetes kisebbségi politikára, „amit a Romániától elvárunk, és ennek létét a demokrácia létével kötötte össze. Ebben semmi kivetnivaló nincs. Lehet, kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy konkrét segítséget tudunk adni a kint élő magyar társainknak ahhoz, hogy a saját boldogulásukat, a saját identitásukat, a saját demokratikus jogait érvényesítsék”.
„Ha majd egyesülünk Romániával, mármint az Európai Unión „keresztül”, a határok pedig légiessé válnak, akkor a magyar nemzet egyesülhet, legalábbis gyakorlatilag. Így vagyunk már a Szlovákiában, Szlovéniában és Ausztriában élő magyarokkal. És az lesz a feladatunk, hogy hasonló lehetőség jusson a Horvátország és a Szerbia-Montenegró területén élő magyaroknak is. Ha eltűnnek közülünk a határok, akkor az történelmi jóvátétele lesz annak a szennyes dolognak, ami 1921-ben történt” – tette hozzá Scmitt Pál.
A Fidesz alelnöke elmondta: az autonómia, az önrendelkezési jog különböző fokozatokban, különböző kiterjesztésben az Európai Unióban bevett gyakorlat, és hozzátartozik a demokráciához.
A belpolitikai vitákról, azok hangneméről újságírói felvetésre megemlítette: „Remélem, hogy a balliberális oldalon az imidzsemmel kapcsolatban komoly előrelépést tettem, mert nem tágítottam attól, hogy barátokat keresek, és nem ellenségeket. A barátok egy életen keresztül segítik az embert, az ellenségek pedig vadásszák, ameddig csak utol nem érik. Huszonnégyen vagyunk, és arra esküdtünk, hogy elsősorban nemzeti ügyekben gondolkozunk, és az itt maradó tízmillió ember sorsáért fogunk tevékenyen együttműködni. Ebbe nincs semmi rossz, ez így természetes”.
Megjegyezte: a legutolsó nyilvános vita során a nagyközönség előtt odament Kovács László MSZP-elnökhöz, a párt EP-listavezetőjéhez, és kezet fogott vele annak érdekében, hogy „együtt fogunk dolgozni huszonnégyen a magyarok érdekében. És ezt a kézfogást ő elfogadta. Én ehhez tartom magam”.
A politikus-sportvezető az Európa Parlament képviselőjeként, a nevelési és oktatási bizottság tagjaként elmondta: a munka legfontosabb része most következik. „Az Európai Unió most már nemcsak piac, hanem olyan család is, amelyet egy alkotmány fog össze, és amelynek mi is integrált, szerves, és nagyon aktív részesei vagyunk. Minden egyes megszerzett pozíció fontos”.
Hozzátette: már gratulált a szocialistáknak, akik „jól szerepeltek” a bizottsági helyek megszerzésénél, miután Fazekas Szabolcs személyében a költségvetés ellenőrzési bizottság vezetőjét is ők adták.
„Vívmány, hogy ezt a felelős pozíciót magyar politikus tölti be – mondta Schmitt Pál.
Brutális KO-k, visszatérők, vitathatatlanok és búcsúzók – ez volt a profi boksz 2025-ben















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!