Túlfutott a peronon és egy gyorsbüfének ütközött egy Intercity vonat a Déli pályaudvaron. A baleset csütörtökön délelőtt, három perccel fél tizenkettő előtt történt a budai vasútállomáson. A HavariaPress értesülései szerint az 5-ös vágányra beérkező szerelvény tolatás közben nem tudott idejében megállni a vágány vége előtt, így a vonat legelső kocsija teljes hosszában túlfutott a bakon, és egy büfé épületének ütközött, végül beszorult a peron és az előtető közé. A második kocsi szintén kisiklott a sínről.
A vendéglátóhely eladója kiugrott a büféből, így nem sérült meg. A vonaton tartózkodó három ember sem sebesült meg. Az épületben és az álmennyezetben ugyanakkor kisebb anyagi kár keletkezett.
A baleset miatt úgyszólván teljesen megsemmisült az első vagon alépítménye – az akkumulátorok és a forgózsámolyok -, emellett károsodott több föld alatti vezeték is. Mindazonáltal a vasúttársaság tájékoztatása szerint az eset a pályaudvar forgalmában nem okoz fennakadást.
Azt egyelőre továbbra sem tudni, hogy a balesetet műszaki hiba vagy emberi mulasztás okozta. Mándoki Zoltán, a MÁV vezérigazgatója a HavariaPress érdeklődésére nem kívánta elárulni, miről számoltak be a tolatásban részt vevők. A hírügynökség mindazonáltal úgy tudja, hogy a meghallgatott vasutasok ellentmondásosan nyilatkoztak a balesetet megelőző percekről.
Saját költségvetéséből rendezi a MÁV a Déli Pályaudvaron történt balesetben esett károkat. A MÁV vezérigazgatója a helyszínen tartott sajtótájékoztatón nem tudta elmondani, hogy rendelkeznek-e biztosítással harmadik személy sérelmére okozott károkra, a hírügynökség értesülései szerint azonban a vasúttársaságnak nincsen ilyen jellegű biztosítása, így a biztosítók csak az utasoknak okozott esetleges károkat térítik meg.
Arne Slot lesújtó hírt közölt Liverpool sérültjeiről, Wirtz állapotára is egyértelmű választ adott















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!