Boston: demokraták és a két JFK

A Demokrata Párt bostoni konvenciója, illetve az ezen résztvevő-megjelenő politikusokkal és személyiségekkel kapcsolatos hírek és információk változatlanul a fő figyelmet és helyet kapják az amerikai lapokban.

Ernesák Terézia
2004. 07. 30. 7:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Most ezekből idézünk:

A bostoni konvenció nemcsak az elnökjelölt megkoronázása volt a demokraták számára, hanem egyfajta szeánsz is; mégpedig a Kennedy-örökség jegyében – tudósít a Washington Post.

A napilap teljes oldalt szentel a Kennedy-mítosznak; amelyre a demokraták mostani elnökjelöltje, John Kerry is oly’ szívesen és oly’ gyakran hivatkozik. A Kennedy-mítosz kétségtelenül John F. Kennedy elnök nevéhez fűződik, ám vitathatatlan, hogy Kennedyek három nemzedéke is részt vett – tevékenyen és hatásosan – a demokraták, és általában az amerikai politika alakításában az elmúlt 44 évben, amióta John Kerry is belecsöppent a politikába – írja a washingtoni lap, és számba veszi, hogyan és miként is befolyásolta a Kennedy-klán és a Kennedy-mitológia ezt a politikát és egyik-másik politikust is.

Bill Clinton például ugyancsak csodálta JFK elnököt, különösen a nőügyeit és romantikus kalandjait… Mint a Fehér Házban egyik bizalmasának (Dick Morrisnak) el is mondta, ha JFK feltámadna, meg is kérdezné, ő vajon hogyan „kezelné” a Monica Lewinsky-ügyet, hogyan mászna ki belőle?

John Kerry rövid időre ugyan, de még közeli viszonyba is került a Kennedy-famíliával: fiatal korában Janet Auchinclossnak, Jacqueline Kennedy féltestvérének udvarolt. Janet egy alkalommal meg is hívta őt a családi birtokra. Éppen ott vakációzott az elnök és Jackie is, s itt és így készült az a fotó, amelyen John F. Kennedy és John Kerry együtt látható, s amely fotó az elmúlt hónapok választási kampányában sokszor és sok helyütt feltűnt, azt sugalmazva, mintha a néhai elnök és a később szintén politikusi pályára lépő Kerry egy társaságba járt volna…

Joseph Biden delaware-i szenátor ma is nosztalgikus, amikor a Kennedy-éráról van szó: „kívánom, hogy a fiatal nemzedék egyszer megérezhesse, megélhesse azt, amit én éreztem, Kennedy elnök megválasztásakor” – nyilatkozza a szenátor a Washington Post munkatársának.

John Shattuck, aki Kerry iskolatársa volt, és mindmáig barátja maradt, úgy véli, hogy minden célozgatás és párhuzam az akkori JFK (John Fitzgerald Kennedy) és a mai JFK (John Fitzgerald Kerry) között, erős túlzás. Kennedy és Kerry nagyon is különbözik egymástól, mondja Shattuck és hozzáteszi: „Nem hiszem, hogy Kerryvel egy új Kennedyt próbálnánk megválasztani”
























Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.