Deco az FC Barcelonát választotta

Hírbe hozták a német Bayern Münchennel és az angol Chelsea-vel is, azonban a spanyol FC Barcelonát választotta a portugál válogatottal Európa-bajnoki ezüstérmet, az FC Portóval Bajnokok Ligáját szerző Deco. A brazíliai születésű játékos a francia Giuly, a brazil Belletti és a svéd Larsson után a Barca negyedik nyári szerzeménye.

MNO
2004. 07. 06. 12:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Spanyol médiaértesülések szerint a katalán csapat 12 millió eurót és a fiatal Ricardo Quaresmát adja cserébe. A Barcelona hivatalos honlapján megjelent adatok szerint a 26 éves irányító négy évre szóló szerződést vállalt.

Deco hétfő este, azaz a görögök ellen elvesztett Eb-döntő után érkezett a katalán metropoliszba, majd ma délelőtt orvosi vizsgálatot esett át a Barcelonához közeli Asepeyo klinikán, majd a Nou Campban található Sanitas Sprotközpontban is, majd ezek után írta alá a megállapodást. Deco, teljes nevén Anderson Luis de Souza csak július 21-én csatlakozik a kerethez, miután kipihente a fárasztó futballév fáradalmait. Ami érthető is, hiszen a Bajnokok Ligájában és az Európa-bajnokságon is döntőig menetelt csapatával.

„Azt üzenem a szurkolóknak, hogy bízzanak bennem, nyerni jöttem Barcelonába. Az elvesztett Eb-döntő miatt csalódott vagyok, de most már a klubomra koncentrálok” – mondta Deco az FC Barcelona hivatalos honlapjának az El Prat repülőtéren.

Arra a felvetésre, hogy a Portóval mindent megnyert, s ezek után mi motiválja a Barcelona csapatában, Deco így válaszolt: „Valóban, rengeteg mindent elértem a Portóval és az is tény, voltak más ajánlataim is. De régi álmom volt, hogy ebben a klubban játsszak, és sok sikert érjek el itt is. Ehhez adott is minden, a Barcelonának mindig remek csapata volt, sőt a tavaszi keret nyáron tovább erősödött. Biztos vagyok benne, hogy remek szezonunk lesz.”

Deco elmondta: a következő napokban beszélget majd Frank Rijkaarddal, a Barca holland trénerével. A középpályán bármelyik poszton szívesen játszik, minden az edző taktikájától függ, és az a legfontosabb, hogy a csapat sikeres legyen.

A játékos elmondta, hogy már beszélt a Porto kapusával, Vitor Baiával és a válogatott középpályásával, Siamao Sabrosával a Barcelonáról, továbbá Joés Mourinhóval, a Porto extrénerével, hiszen a két játékos már szerepelt a Barcában, míg az edző Bobby Robson segítője volt ugyanitt.

„Csak jó dolgokat hallottam a klubról és a városról is” – jegyezte meg Deco, aki elmondta, mindent tud a jelenlegi csapatról, hiszen minden Barca-meccset megnézett a tévében.

Samuel Eto’o vagy Luis Fabiano még érkezhet

Érdekesség, hogy Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke az 50 éves Barca-tagok kitüntetése alkalmából rendezett ünnepségen már egy nappal korábban kész tényként kezelte Deco szerződtetését.

Elárulta, hogy az egy évre szerződött Henrik Larsson mögé még egy középcsatárt keres a klub, aki lehet a Mallorca kameruni légiósa Samuel Eto’o vagy a Sao Paulo sztárja, Luis Fabiano is.

„Eto’o azt mondta nekem, hogy ha nem igazol hozzánk, maradt a Mallorcánál, mert nem akar más klubban játszani, csak ebben a kettőben” – szögezte le Laporta.

Davidsot nem sikerült megtartani

Kacérkodott a Chelsea-vel, a Barcelona is nagyon meg akarta tartani, Edgar Davids, a Juventus 31 éves holland középpályása azonban végül visszatér Olaszországban: három évre a lombard nagycsapathoz, az Internazionaléhoz szerződik – írja a La Gazzetta dello Sport. A Barcában tavasszal remek formát mutató futballista három évre írt alá, gázsija évi 3,5 millió euró lesz.

Reiziger a Middlesbrough-hoz igazolt

Két évre kötelezte el magát az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Middlesbrough csapatához az Eb-bronzérmes holland válogatott hátvédje, Michael Reiziger. A 31 esztendős klasszis lelépési díj nélkül jöhetett el az FC Barcelonától, mivel a katalán klubnál lejárt a szerződése. A 69-szeres válogatott Reiziger korábban a holland Ajax és az olasz Ac Milan együttesét erősítette.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.