Drogcsempészettel gyanúsítják a szegedi MSZP-s fiait

Tóth József szocialista képviselő két fiát drogcsempészettel gyanúsítják.

Magyar Nemzet
2004. 07. 28. 9:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tóth József szegedi szocialista önkormányzati képviselő két fiát, valamint társukat helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság jelentős mennyiségű kábítószerrel viszszaélés gyanújával. A politikus a Magyar Nemzetnek elmondta: mindkét fia – a nevelt és az édesgyereke is – felnőtt, életükbe nem szólt bele, ezért nem nyilatkozik.

A múlt szerdán a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNYI) akciójában elfogott három férfi február óta legkevesebb száz kiló marihuánát csempészett Amszterdamból Szegedre – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Oláh Miklós rendőrezredes, a NNYI kábítószer-bűnözés elleni osztályának vezetője.

A Nemzeti Nyomozó Iroda miskolci kirendeltségén jelezték, hogy egy férfi és egy nő Budapestről vásárol különféle szintetikus kábítószereket, amelyeket a borsodi megyeszékhelyen nagy tételben értékesítenek – mondta el a Magyar Nemzetnek Oláh Miklós ezredes. A két gyanúsítottat június elején elfogták, s kiderült, hogy nemcsak diszkódrogokkal foglalkoztak, hanem marihuánát is terjesztettek, amit viszont Szegedről szereztek be. A nyomozók azonosították a lehetséges elkövetőket: így jutottak el T. Józsefhez és társaihoz. A drogterjesztők Amszterdamból csempészték a marihuánát. Ketten, Tóth József nevelt fia, V. Krisztián és a sofőr, B. Szabolcs utaztak ki Hollandiába.

(Magyar Nemzet)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.