Ezermilliárd forint a vám- és pénzügyőrség számláin

Az év első felében több mint ezermilliárd forint érkezett a vám- és pénzügyőrség számláira. Főképp a jövedéki bevételek ugrottak meg: az üzemanyagok utáni befizetésekben egyértelműen érzékelhető a turistaszezon hatása – írja a Világgazdaság.

MNO
2004. 07. 21. 9:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meghaladta az ezermilliárd forintot a vám- és pénzügyőrség első félévi bevétele. A korábbi évek tapasztalataihoz hasonlóan ezúttal is az általános forgalmiadó-bevételek jelentik a legnagyobb tételt (668 milliárd forintot), ám ez – bár jóval nagyobb, mint az egész évre tervezett összeg (521 milliárd) – korántsem akkora, mint egy évvel ezelőtt. A VPOP júniusi áfaegyenlege 13,6 milliárd forint volt, ebből közel 10 milliárd volt a dohánytermékek után járó forgalmi adó.

A klasszikus vámbevételek 35,6 milliárd forintot tettek ki, június volt a második olyan hónap, amikor a beszedett összegnek csupán egynegyede gazdagította a magyar költségvetést, a többi az uniós büdzsébe került.

A jövedékiadó-bevételek bőven túlszárnyalták az egy évvel ezelőtti féléves adatokat. A több mint 50 milliárdos többlet jelentős részét az üzemanyagok utáni befizetések tették ki, arra utalva, hogy beindult az idegenforgalmi szezon, jóval többet autózunk, mint a hűvösebb hónapokban.

Az új adónemek közül a nagy viták kereszttüzében startolt regisztrációs adóból 28,4 milliárd forint származott. Ebből csak júniusban 5,1 milliárdot fizettek be. Az energiaadó 6,3 milliárddal képviselteti magát a bevételek között, ebből az egész évre várt öszszeg 11 milliárd forint.

Forrás: Világgazdaság

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.