Fidesz: a kormány „vadkapitalizációt” folytat

A Fidesz szerint az állam elherdálja a stratégiailag is fontos Bábolna Rt.-t, és közben azt sem veszi figyelembe, hogy több mint 2550 munkás megélhetése került veszélybe. A Szövetség tudni akarja, hogy a földművelési tárca miért nem tiltakozik a cég privatizációja ellen.

Tar Zsuzsanna
2004. 07. 23. 11:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Bábolna Rt. menedzsmentje fél éve még azt ígérte, hogy rendbe rakja az üzemi eredményt, ehhez képest a részvénytársaság vesztesége most 5,3 milliárd forint és ráadásul az egymilliárd forintos tőkéjét is elveszítette – mondta mai sajtótájékoztatóján Lengyel Zoltán Fideszes képviselő. Hozzátette: a privatizáció miatt „hivatalosan” 2550 ember állása került veszélybe, ám a kormány nem számolt a feldolgozókkal és a beszállítókkal. A politikus szerint mintegy nyolcezer család megélhetése vált kétségessé.

Elhangzott: ma már nincs szó arról, hogy a részvénytársaságot 15 milliárd forinttal feltőkésítik, hiszen a szerdai kormánydöntés értelmében a Bábolna helyett új társaságot alapítanak, ahová csak a nyereséges egységeket veszik fel, a veszteségeseket pedig eladják. – Kíváncsiak vagyunk arra, hogy az illetékesek mit kezdenek majd a felhalmozódott veszteséggel – fogalmazott Lengyel. A képviselő aggasztónak tartotta, hogy a privatizáció során nem jelenik meg az állami kontroll, és azt is, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) nem tiltakozik a stratégiailag is fontos cég eladása ellen.

Az ellenzéki képviselő választ vár arra a kérdésre, hogy miért éppen azokra bízzák a részvénytársaság magánosításának megszervezését, akik az rt.-nél a jelenlegi „vadkapitalizációs„ helyzetet kialakították, illetve arra is, hogy a kabinet, a minisztérium, illetve maga Medgyessy Péter kormányfő mit tesz majd a munkahelyüket elvesztő emberek védelmében.

Lengyel leszögezte: úgy tűnik, igaz lesz az a korábbi „jóslat”, amit egy szakember nyilatkozott a sajtónak és amelyben közölte: ha a kormány így folytatja tovább a gazdaságpolitikáját, úgy rövid időn belül csaknem félmillió ember válik földönfutóvá.

Emlékezetes: a kabinet a napokban döntött a Bábolna Rt. privatizációjáról. Draskovics Tibor pénzügyminiszter közlése szerint a bevételből az ÁPV Rt. finanszírozza a cég beszállítóival szembeni tartozást. A kormány döntése szerint gondoskodni kell a foglalkoztatás lehetőség szerinti fenntartásáról és a szimbolikus jelentőségű bábolnai ménes megőrzéséről.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.