Halál reám

Éjfél óta vagyok halott. Tulajdonképpen már kora délután ki kellett volna lépnem az élők sorából, de elhúzódott a munkám, aztán családi összejövetelre vártak, így csak este tizenegykor kaptam kézhez a levelet, amelyben egy órán belül történő elhamvasztásomról értesítenek.

Nézzük a külcsínt.

A klasszikust idézve: nagyon tisztességes névtelen levél, mert a Debrecenben székelő Krematóriumi Vezérigazgatóság természetesen nem létezik. A feladó böcsületére legyen mondva, hogy irományát ajánlott levélként juttatta el hozzám, ami nem kevesebb, mint egyszáznyolcvan forintjába került. (A postásunknak pedig innen üzenem, hogy az ajánlott küldeményeket nem szokás csak úgy a postaládában hagyni, bár tisztában vagyok vele, hogy a hivatalos ügymenet többletadminisztrációval jár.)

No és a belbecs.

Elsőre megtorpan az ember, mivel a papíros tetején vastag fekete betűkkel az IDÉZÉS szó olvasható, ami az álmoskönyvek szerint általában nem sok jót jelent. A folytatás…, na azt inkább idézem, mert hát olyan bűbájos érzés kedves szavakra hazaérni, hogy méltatlan lenne, ha csak összefoglalnám a tartalmat néhány szóban. Tehát:
“Értesítjük arról, hogy az Életre Való Képesség Elbíráló Bizottság idén ülésezett frakciója úgy döntött, miszerint Ön nem való e-világra, és semmiben nem szolgálja az emberiség javát. Létezésével csak rémisztgeti az emberi társadalmat és rontja a bűnügyi statisztikát. Elcsökevényesedett agya semmilyen információ befogadására és feldolgozására nem képes, ebből kifolyólag az Ön intelligenciahányadosa nagy jóindulattal is csak 0.1 körül van. Ezt az értéket még a langyos avar-kori szappanszószban pácolt erdei nünüke repülési magassága is jóval meghaladja. Tehát megállapítható, hogy Ön soha nem volt semmi, és általában nem is lesz!”

Itt álljunk meg egy pillanatra, mert a mélyen tisztelt Életre Való Képesség Elbíráló Bizottság a maga simulós stílusában tulajdonképpen ugyanazokkal a kérdésekkel foglalkozik, amelyekkel úgy általában mindenki szokott, tehát, hogy mivégre is vagyunk a világban, és van-e haszna a létezésünknek, meg a többi. És akár még a végkövetkeztetéssel is egyetérthetnék, csak a bűnügyi statisztikát nem tudom hova tenni, bár az is lehet, hogy a levélíró ebben a formában előlegez meg egy zaftos Cserni-féle sajtópert. A lényeg, hogy a Krematóriumi Igazgatóság döntése megszületett, következhet az ítélethirdetés:
“Felhívjuk ezért, hogy a 196. KREM rendelet 3. §. /2/. bekezdés alapján a kézbesítéstől számított 1 órán belül jelentkezzen a Debreceni Krematórium Életképtelenség Elbíráló alosztályánál az Ön lehetetlen alakja elhamvasztása céljából.”

Eddig szólt volna a jópofa rész, ám úgy tűnik, még a kivégzéssel foglalkozók idegei sincsenek kötélből, a FIGYELMEZTETÉS címszó alatt ugyanis vulgárisra fordulnak a dolgok:
“Mivel raktárunk urnakapacitása véges, elégetése előtt jól szarja ki magát, hogy kevesebb helyet foglaljon. Gyászjelentését előre nyomtassa ki az Önnek megfelelő külalakban és példányszámban, és a halotti anyakönyvi kivonattal együtt hozza magával. Cégünk vállalja, hogy a havonta megjelenő Végre Fogynak a Hülye Életképtelenek című folyóiratunkban megjelentetjük az Ön életnagyságú képét, valamint azt a piciny kis porhüvelyt, mely Önből megmaradt az utókor számára.”

Tudom, nevetni kellene az egészen, hogy valaki ennyire ráér, és még egyszáznyolcvan forintot is megér neki, hogy irományát célba juttassa. (Tényleg, vajon miért kellett ajánlott levélként föladni a hamvasztásról szóló fogalmazványt?) És nevetnék is tiszta szívemből, ha például a szerkesztőség címére érkezett volna a küldemény. Mert a lakcím szigorúan magánügy…, volt eddig, legalábbis.