Több mint ezer állás megszüntetéséhez az év első felében 209 önkormányzat mintegy egymilliárd forint központi költségvetési hozzájáruláshoz jutott. A második fél évben további ötmilliárdos keret áll rendelkezésre erre a feladatra. Szakértők úgy vélik, a finanszírozási reform csúszása lehetetlen helyzetbe hozza az önkormányzatokat.
A Belügyminisztérium várakozása szerint ebben az évben több támogatást kérnek az önkormányzatok a létszámcsökkentésekhez. Ez évtől kezdve lehet ugyanis az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott önkormányzati intézmények karcsúsításához is állami hozzájárulást kapni. Az idei hatmilliárd forintos keret jelentősen nagyobb, mint a korábbi években.
Az önkormányzatok a legnagyobb foglalkoztatók, összességében mintegy 500 ezer közalkalmazott és 40 ezer köztisztviselő dolgozik ebben a szférában. Az állam közvetlenül nem írhat elő létszámleépítést, de a szűkülő költségvetési lehetőségek jóval szigorúbb létszámgazdálkodásra kényszerítik a helyhatóságokat is.
Forrás: Világgazdaság
Kreml: Moszkva a Miamiban folytatott tárgyalások nyomán meg tudja fogalmazni álláspontját















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!