Hazánkban minden második szoftver illegális

Tavaly világszerte 1-2 százalékponttal emelkedett a kalózszoftverek aránya. Magyarországon csaknem minden második program illegális.

MNO
2004. 07. 16. 11:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Unió új tagállamai közül egyedül Csehországban jobb a helyzet, mint nálunk: a cseheknél a számítógépes programok 40 százaléka volt hamis, míg a szlovákoknál ez az arány 50 százalék, az észteknél 54 százalék, a letteknél 57 százalék, a lengyeleknél és a litvánoknál pedig egyaránt 58 százalék volt.

A felmérés szerint tavaly világszerte ötvenmilliárd dollárt költöttek személyi számítógépeken futó kereskedelmi tömegszoftverekre, míg a ténylegesen telepített szoftverek értéke nyolcvanmilliárd dollár volt. A kettő különbsége, azaz harmincmilliárd dollár az illegális szoftverek értéke, vagyis ekkora kár érte 2003-ban a legális szoftverpiac szereplőit a kalózmásolatok miatt. Magyarországon ez a kiesett forgalom az IDC szerint 96 millió dollár, a jelenlegi árfolyamon számolva közel 19,5 milliárd forint.

Míg Kínában és Vietnamban a legmagasabb, addig az Egyesült Államokban a legalacsonyabb az illegális szoftverek aránya. Érdekes, hogy míg az USA-ban a programok mindössze 22 százaléka kalózmásolat, a piac méretei miatt mégis ebben az országban okozták tavaly a legnagyobb veszteséget az ilyen szoftverek: a közvetlen kár értéke elérte a 6,5 milliárd dollárt – adta hírül a Napi Gazdaság.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.