El Mundo
Magas arányban fogyasztanak nyugtatókat, antidepresszánsokat, fájdalomcsillapító szereket, alkoholt és dohányt a március 11-ei madridi vonatrobbantások áldozatai – derül ki abból a tanulmányból, amelyet a terrortámadás pszichológiai következményeiről készített az alcalái egyetem pszichológia tanszéke. Az eredmények szerint március 11-e óta az áldozatok 40,2 százaléka szed nyugtatót, ami nem jelenti azt, hogy előtte nem szedett. Másik megdöbbentő adat, hogy a teljes madridi lakosság 10,78 százaléka kapott pánikrohamot vagy szorongott a merénylet következtében. Ez az arány az áldozatok esetében 45,3 százalék, az érintett kerületekben 16,3 százalék, a sürgősségi ellátásban részt vevők között pedig 13,94 százalék volt.
A kutatást végzők összesen 1 871 személyt kérdeztek meg hasonló módszerrel, mint a szeptember 11-ei New York-i terrortámadás után az Egyesült Államokban. A mélyinterjúban részt vevő, 18 év fölötti lakosokat Madrid 21 kerületéből választották ki, különösen a három érintettből: Atocha, El Pozo és Santa Eugenia környékéről. 117 áldozatot és 165, sürgősségi ellátásában részt vevőt kérdeztek meg. A tegnap publikált kutatás egy sorozat első része, amely a tavaszi tragédia után 4–6 héttel vett adatokat dolgozott föl. A következő adatvételeket a robbantások után 6 hónappal, majd 1 évvel tervezik.
A további eredmények arról tanúskodnak, hogy a madridiak 7,49 százaléka szenvedett depresszióban a merénylet után. Ez a betegség az áldozatok 29,91 százalékát, az érintett kerületekben lakók 9,8 százalékát, a sürgősségi ellátásban részt vevők 1,82 százalékát érintette. Ez utóbbi azért ilyen alacsony – magyarázza Juan José Miguel Tobal egyetemi professzor, mert ők munkájuk miatt felkészültek ilyen helyzetekre, bár az események pillanataiban ők is pánikba eshettek. Antidepresszánst az áldozatok 15,4 százaléka, az érintett kerületekben lakók 4,6 százaléka, a madridi lakosság 9,6 százaléka, a sürgősségi ellátást végrehajtók 2,4 százaléka szedett.
Fájdalomcsillapítók után szintén az áldozatok nyúltak legnagyobb arányban: a túlélők 23,1 százaléka, a madridi lakosság 11,5 százaléka, az érintett kerületek lakóinak 9 százaléka, a mentésben részt vevő sürgősségiek 9,1 százaléka szedett ilyen szereket.
Alkohol- és dohányfogyasztás esetében azonban a mentésben részt vevők vezetik a sort: 29,7 százalékuk érintett e kérdésben.
A további felmérések majd választ adnak arra, hogy az említett problémák közül melyek és milyen mértékben lesznek krónikusak. Tobal azt eredmények tükrében azt is kifejtette: a legsérülékenyebbek a nők, a gyerekek és az idősek, akik mentális állapotára rosszul hat a tragédia képeinek ismételt megjelenése a sajtóban. A kutatást végzők végül hangsúlyozták: minden adat alulmúlja a szeptember 11-ei New York-i események után kapott eredményeket, de ez érthető, hiszen az amerikai terrortámadás nagyobb volt, és több áldozatot követelt.
Molotov-koktélok és tűz karácsony előtt, durva tüntetések rázzák meg az országot















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!