Kevesebb hazai sör fogyott, növekedett az import

A hűvös, esős időjárás miatt kevesebb sör fogyott idén, a vendéglátóhelyek 20-30 százalékkal kisebb forgalmat bonyolíthattak. Ugyanakkor előretörtek az olcsó német importsörök, a tavalyi mennyiségnek a háromszorosát hozták be a kereskedők.

MNO
2004. 07. 21. 9:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hűvös időjárás következtében az idén eddig minden hónapban kevesebb sör fogyott, mint a tavalyi azonos hónapokban – írja a Világgazdaság. Ugyanakkor előretörtek az olcsó német dobozos termékek. Az import részesedése a tavalyi 5 százalékkal szemben az idén 10 százalék körül várható – derül ki a Magyar Sörgyártók Szövetségének adataiból.

A hideg, esős időjárás a vendéglátóhelyek értékesítését csökkentette: becslések szerint az év végéig 20-30 százalékkal is visszavetheti a forgalmat. Májusban a 2003-as 800 ezer hektoliterrel szemben csupán 700 ezer hektoliter volt a teljes értékesítés.

A labdarúgó Eb alatti eladásokról még nincsenek ugyan pontos adataink, de az bizonyosan jót tett a fogyasztásnak – mondta a Világgazdaságnak László Attila, a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. vezérigazgató-helyettese. A cég az idei nyár másik nagy sporteseményétől, az athéni olimpiától nem várja a sörfogyasztás meglódulását, mivel annak részben más a nézőközönsége.

A kedvezőtlen időnél is nagyobb gond a hazai sörfőzőknek az olcsó dobozos német importsörök előretörése. Ebben az évben minden hónapban a tavalyi mennyiségnek legalább a háromszorosát hozták be a kereskedők.

A kedvezőtlen időnek és a piaci folyamatoknak komoly hatása lesz a söripari cégek éves teljesítményére, lévén a nyár meghatározó az értékesítésben. Az itthon el nem adható sört nem érdemes a határokon túlra vinni, mert a környező országokban is nagy hagyományai vannak a sörfőzésnek.

Forrás: Világgazdaság

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.