Kisvasút a Kárpátok kanyarulatában

2002-ben az erdélyi Sikló Egyesület megalapításával életre kelt egy olyan magyar, román és több Nyugat-európai ország vasútbarátjaiból álló szervezet, mely céljául tűzte ki a Kárpátok kanyarulatában húzódó Kovászna-Kommandói Erdei Vasút megmentését.

Jakóts Ádám
2004. 07. 24. 7:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mai kisvasút első szakaszát – a Térrét-Kovásznai HÉV-et – Horn Dávid vállalkozó építtette 1892-ben az akkori magyar-román határterületen húzódó hatalmas erdőségek feltárása céljából. Az első vonal Kovászna és Térrét között, a Tündérvölgyben épült meg, Kovásznán átrakási lehetőséget biztosítva a nagyvasútra. A sikló fölötti, Kommandó környéki hálózat külön kezdett kiépülni, a Kommandóhoz közeli fűrészüzemtől.


Különvonat resicai gőzmozdonnyal

A két különálló hálózat összekötését még Horn Dávid kezdte meg, majd a vasútüzem a Groedel család kezébe került, akik megalapították az Erdélyi Erdőipari Rt.-t. A két hálózatot összekötő sikló ma már világviszonylatban is egyedülálló mérnöki alkotás. A Lux Emil mérnök tervezte gravitációs-állványkocsis rendszerű sikló, rakott kocsija súlyánál fogva húzta fel a völgyből az üreseket. Az alsó és fölső állomásokon lóval, vagy emberi erővel egyenként kellett ráállítani a kocsikat az állványkocsikra, majd szállítani őket. Az 1236 m hosszú siklópályán nem volt elhanyagolható a drótkötél súlya sem, ezért a fölső kocsira külön nehezékeket helyeztek, melyeket a középállomáson cseréltek át. A Kommandó környéki kisvasút több szárnyvonalból is állt, melyek egy része Romániába is átment, Nyehojig (Neoiu), ahol szintén nagyvasúti átrakóállomás volt. Minderre azért volt szükség, mert az Erdélyi Erdőipari Rt-nek romániai erdei is voltak, így célszerű volt a különálló vasúthálózatokat összekötni.


A különleges Krauss (München) mozdony

A kisvasúton a kezdetektől fogva, egészen 1995-ös leállításáig gőzmozdonyok dolgoztak. A kezdetekben Bécsújhelyben, Münchenben és Budapesten gyártott mozdonyok közlekedtek erre, majd az ’50-es évektől jelentek meg a román gyártású, Resicán gyártott gépek. Egy különleges, 1916-ban Münchenben készült mozdony még ma is megvan, különlegessége abból adódik, hogy kisvasúti mozdonyoknál szokatlan módon futókerékpárjai is vannak.
A kisvasút a két világháború alatt is folyamatosan üzemelt, majd később is. Hanyatlása a ’70-es években vette kezdetét, amikor fölszedték a Nyehoj felé vezető vonalakat. A rendszerváltás sem tett jót a kisvasútnak, mert a magánkézbe került erdők tulajdonosai inkább teherautókkal szállíttatnak. Az utolsó csapás 1995-ben érte a kisvasutat (és a környéket), amikor egy szélvész 2,5 millió tonna köbméter fát döntött ki, miáltal megszűnt oka a kisvasút létezésének – hiszen ettől fogva nem volt mit elszállítani.


A siklópálya

Hozzátesszük, hogy ezt a tetemes mennyiségű fát nem kisvasúton szállították el. Innentől fogva már csak kisebb szállítási feladatok jutottak a kisvonatoknak, mígnem egy 1996-os erdőtűz a maradék fákat és magát a siklót is elpusztította. Ennek újjáépítése után már nem sokáig, csak 1999 október végéig üzemelt a vasút igen visszafogottan, majd a fűrésztelepet bezárták. Ezáltal megszűnt a vasúti forgalom, Kommandónak pedig szinte teljes lakossága munkanélkülivé vált.


Vonalrészlet

A vasút és az utolsó európai erdei vasúti sikló megmentésére alakult meg 2002-ben a Sikló Egyesület [link ide: www.kisvasut.hu/komando]. Azóta évről évre nyári vasútépítő táborokat szerveznek, illetve főleg osztrák segítőkön keresztül lassanként újul meg a vasúti pálya. Jelenleg különvonati közlekedésre van lehetőség, illetve július utolsó hetében idén is rendeznek vasútépítő tábort. A kisvasút újraindítása munkalehetőséget adhatna a helybélieknek és a turizmus ügyét is szolgálhatná.


Az épülő Hankó-híd

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.