Sok ezres a hátralékos ügyiratok száma a környezetvédelmi, vízügyi és természetvédelmi igazgatás területén – állapítja meg a Magyar Mérnöki Kamara. A testület környezetvédelmi, illetve vízgazdálkodási és vízépítési tagozatához több bejelentés is érkezett ezügyben. A kamara a szakmai vizsgálódás után arra a következtetésre jutott, hogy a rendszerváltozás óta az adott szakterületeken nem volt arányos a fejlődés, a rendeletek, törvények összhangjának a megteremtése. Az igazgatási hatáskörök rendezetlensége következtében a hatóságok egymás konkurenseivé váltak – írja közleményében Kováts Gábor, a kamara elnöke. Hozzáteszi: a hatóságok sok esetben az elvi engedély előírását meghaladó követelményeket írnak elő a létesítési engedélyezés során, pontatlan az ügyiratok iktatása, kezelése, rendszeres a határidők túllépése.
- A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban, valamint az államigazgatás szakterülettel összefüggő hatóságainál folyó átszervezések nem az érintett szakmai szervezetek által szükségesnek tartott mélységű és tartalmú egyeztetésekkel folynak. A Magyar Mérnöki Kamara már többször jelezte, hogy a vízüggyel kapcsolatos átszervezések veszélyeztetik a szervezet vízkárelhárítási ütőképességét. A jelzett jelenségek már olyan nagyságrendűek, hogy a személyi biztonságérzetet, a szervezetek és a gazdaság hatékonyságát, a társadalom fejlődőképességét veszélyeztetik – hangsúlyozza az elnök, aki szerint ezeket a problémákat nem szervezeti módosítással, hanem a feladatok, valamint a létszám és egyéb szervezeti feltételek összhangjának megteremtésével kell – és lehet – megoldani. – Ebben a Magyar Mérnöki Kamara szakmai együttműködését ajánlja fel, ezért levélben fordult Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez – írja közleményét a kamara elnöke.
Brutális KO-k, visszatérők, vitathatatlanok és búcsúzók – ez volt a profi boksz 2025-ben















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!