Lezsák: Privatizációs döntéseket csak minősített többséggel!

MNO
2004. 07. 28. 14:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kétharmados – minősített – többséghez kötné a privatizációs döntéseket az MDF Lakitelek munkacsoportja – jelentette ki sajtótájékoztatóján Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum alelnöke, a Lakitelek Munkacsoport tagja. – Olcsó államnak híg a leve – fogalmazott a politikus, aki szerint az olcsó állam szólama mögött nem az ésszerűen működő takarékos állam gondolata van, hanem egy liberális állameszme, ami az egyén szabadságára hivatkozva fokozatosan kiiktatná az államot a társadalmi folyamatok ellenőrzéséből, és teret engedne a piac szinte korlátlan uralmának ott is, ahol az ember és a nemzeti lét feltételeinek biztosítása az ember beavatkozását követelné.

Lezsák elmondta: törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé, melynek lényege, hogy minősített többségi szavazathoz kössék a jövőben az elődök által felhalmozott köztulajdon eladását vagy banki megterhelését. – Ezt 1990-től szerettük volna már egyébként elérni – tette hozzá.

Az SZDSZ ezzel szemben – mint közleményükből kiderül – a privatizáció kiterjesztését szereté elérni. Mint ismert, a Fidesz bejelentette, hogy augusztus 19-ére rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi, mert felelőtlennek tartja a kormány privatizációs terveit és azok leállítását akarja. A vitanapot az SZDSZ is támogatja. (radio.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.