Meghalt a tévedésből megoperált beteg

Meghalt az az idős férfi, akinek egy elcserélt lelet miatt tévedésből felnyitották a koponyáját a Szegedi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikáján – tudta meg a HavariaPress.

Kovács Zita
2004. 07. 06. 18:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 80 éves kisteleki férfihoz szombaton reggel a háziorvosa és a szomszédai hívtak mentőt egészségi állapota miatt. Az idős ember teljes erejével tiltakozott a kórházba szállítás ellen, végül csak a mentők tudták megnyugtatni, miután azzal biztatták, hogy estére már haza is kerülhet.

Miután a mentők kórházba vitték a remegő kezű férfit, ott koponya-CT vizsgálatot végeztettek el rajta. Minden bizonnyal e vizsgálat leleteit keverhették el a kórházban, ahol egy másik, figyelmetlenségből elcserélt lelet alapján azonnal a műtőbe küldték.

Az orvosok már csak műtét közben vették észre, hogy a férfinek semmiféle agyi elváltozása sincsen és a műtéttel rögtön felhagytak, de a beteg így is válságos állapotba került.

A pácienst a délután folyamán már csak gépekkel tudták életben tartani, de késő délután meghalt. Az eset körülményeinek kivizsgálására és a felelősség megállapítására vizsgálat, a kórházban pedig fegyelmi eljárás is indult. Azt ugyanakkor nem tudni, mi lett azzal a beteggel, akitől az azonnali műtétet indokló, elcserélt lelet származott.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.