Meghamisított jelentés?

A szegedi városi kórházban történt leletcsere után mindenre kiterjedő vizsgálatot rendelt el az intézmény főigazgatója. Ennek eredménye egy 11 pontos jelentés, amelyet a Délmagyarország információi szerint meghamisítottak, hiányzik belőle ugyanis az egyik csúcsvezető felelősségét hangsúlyozó rész.

MNO
2004. 07. 19. 9:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dr. Nárai György által kinevezett vizsgálóbiztos, Ferencsik Mária, valamint Dorogi Magdolna főnővér is készített jelentést a tévedésből megoperált idős férfi ügyében, aki a műtét után meghalt. Mind a ketten azokat hallgatták meg, akik azon a napon dolgoztak, és az ügyben közvetve vagy közvetlenül érintettek – írja a Délmagyarország, amely a birtokába került jegyzőkönyvekből idéz részleteket.

A vizsgálóbiztos július 8-án zárta le a vizsgálatról készített jelentést, és azt még aznap átadta a főigazgatónak. Ferencsik Mária 12 kórházi dolgozót hallgatott meg, és 11 pontban foglalta össze megállapításait, miszerint emberi mulasztás történt, amely elkerülhető lett volna. A Délmagyarország úgy tudja, az összefoglaló jelentésből két változat is kering. Az egyik teljes, azaz 11 pontból áll, a másikból azonban valaki vagy valakik törölték a 10-es pontot.

A kórházban hétvégenként az intézmény négy csúcsvezetője közül egy mindig ügyeletet lát el. Ez azt jelentené, hogy az érintetteknek szombaton és vasárnap „illik„ személyesen tájékozódnia az intézményben. A javított vagy hamisított jegyzőkönyv hiányzó pontja szerint „az SBO Belgyógyászati Részlegének megbízott vezetője, Dr. Piros Györgyike sem személyesen, sem telefonon az adott napon nem érdeklődött az ügyeletet teljesítő kollégáktól az intézményben történő eseményekről.”

A Délmagyarország információi szerint az egészségügyi bizottság tagjai a hamisított jelentést kapták kézhez, és ez alapján hoztak a főigazgató felmentésére javaslatot. Ezt azonban a zárt ülésre tekintettel senki nem erősítette meg, és nem is cáfolta. A vizsgálóbiztos a lapnak annyit mondott: ő a 11 pontból álló jelentését adta át, abban később nem javított.

Forrás: délmagyar.hu

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.