Mégis indul a Diósgyőr az NB I-ben?

A hét elejére megszűnt a bizonytalanság a diósgyőri futball körül, úgy tűnik az utolsó pillanatokban rendeződött a miskolci csapat sorsa, legalábbis erre utalnak Ott Erzsébet szavai. A tulajdonos elmondta: megnyugodhatnak a szurkolók, elhárult minden akadály a csapat idei élvonalbeli szereplése elől – írta az nb1.hu.

MNO
2004. 07. 06. 8:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A klub körül sokkal nagyobb volt a felhajtás az elmúlt napokban, mint az indokolt lett volna. A pánikhangulatra semmi szükség nem volt, mára minden akadály elhárult a csapat élvonalbeli indulása előtt. A tulajdonosi kör változik, csütörtökön aláírjuk a szerződést egy céggel, amely a klub tulajdonrészének kisebb hányadát vásárolta meg, a nagyobb rész, továbbra is nálam marad. Ha szűkösen is, de elő tudjuk teremteni a jövő évi költségvetés fedezetét – mondta Ott.

A tulajdonosnő szerint a Magyar Labdarúgóliga sem találhat olyan hiányosságot a leadott papírok közt, ami miatt nem adhatná meg a klublicencet a Diósgyőrnek.

A klub vezetői szerint tehát minden rendben van, ám vannak, akik ezzel nem értenek egyet.

A játékosok ugyan beleegyeztek az elmaradt járandóságok kifizetésének átütemezésébe, a monori vezetők viszont nem hajlandóak beletörődni abba, hogy a miskolciak milliókkal tartoznak nekik, ezért már be is adták keresetüket a Fővárosi Bírósághoz.

A válsághelyzet rendeződése után megkezdődött a csapatnál a szakmai munka is, hétfő délután megtartotta első diósgyőri tréningjét Détári Lajos, aki a jövőben a DVTK edzője lesz, míg Őze Tibor klubigazgatóként dolgozik tovább.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.