Nyári hackertalálkozó az ország szívében

A Számítógépes Biztonságtechnikai Konferenciára augusztus 14-én és 15-én kerül sor. A helyszín a VIII. kerületi Kölcsey utcában található Gutenberg Művelődési Központ lesz, ahol többek között ingyenes vezetékmentes hálózati csatlakozással (WLAN) is várják a látogatókat – közölte a terminal.hu.

MNO
2004. 07. 21. 15:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A konferencia előadásainak témáit úgy állították össze, hogy az informatika minden területéről kerüljön érdekes téma az érdeklődők elé. A szakmai fejlődést elősegítendő különböző kerekasztal-beszélgetésekre is sor kerül, ahol a látogatók kérdéseket tehetnek fel az ott megjelent szakembereknek. A rendezvény „szellemiségéhez” tartozik az is, hogy a konferencia után szabadon letölthetők lesznek az elhangzott előadások anyagai, így azokat a jövőben bárki felhasználhatja szellemi táplálékul.

Magyarországon egyébként 2003-ban került először sor olyan rendezvényre, amely a felhasználó szemszögéből foglalkozott az információtechnológia biztonsági vonzataival. Az Egyesült Államokban és Európa egyes országaiban már több éve rendeznek ilyen találkozókat, alkalmanként hivatalos szervek támogatásával. Itt elsősorban nem öltönyös cégvezetők, hanem érdeklődő fiatalok nyerhetnek betekintést az információbiztonság naponta változó világába. Teszik mindezt egy kötetlen, játékos, mindamellett szakmailag nívós rendezvény keretein belül.

A rendezvény egyik célja, hogy olyan informatikai alapfogalmakat tisztázzon, amelyek ma Magyarországon egyáltalán nem, vagy csak részben értelmezettek, másrészről pedig egy olyan felhasználóbarát nézőpont meghonosítása az informatikában, melynek léte elősegíti hazánk informatikai kultúrájának fejlődését.
A szervezők szeretnék, ha a Hacktivityből hagyomány válna, egy olyan rendezvény, ahol évről-évre be lehetne számolni Magyarország informatikai fejlettségéről, az esetleges problémákról, és azok megoldásairól is – olvasható a terminal.hu-n.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.