Romboló MSZP-kritika

Az elemzők szerint a befektetői bizalmat veszélyezteti az MSZP jegybankkal szembeni kritikus fellépése. Ezért a nyílt kritizálás hosszabb távon is magas alapkamatot vonhat maga után – figyelmeztetnek a szakértők.

MNO
2004. 07. 29. 7:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kamatpolitikája miatt támadja a jegybankot az MSZP; Szekeres Imre alelnök tegnap tarthatatlannak nevezte az MNB magas alapkamat mellett felsorakoztatott érveit. A politikus szerint a 11,50 százalékos rátát a hazai makrogazdasági pálya már nem tenné szükségessé, és az indokolhatatlanul magas terheket ró a költségvetésre. – A szocialisták a múlt hét végén bejelentették, hogy harcot indítanak a jegybank kamatpolitikája ellen, a két fél közötti burkolt szóváltások azonban nem új keletűek – emelte ki a Világgazdaságnak Nyeste Orsolya, a Postabank elemzője. A jegybank független intézmény, döntéseinek ilyen irányú nyílt kritizálása akár a külföldi befektetők bizalmába is kerülhet, ami hosszabb távon is magas alapkamatot vonhat maga után – tette hozzá.

A piac egyelőre nem reagált a nyilatkozatra: a forint tartotta erős pozícióját, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szerdai aukciója pedig közel négyszeres túljegyzést hozott. A hazai fizetőeszközre nehezedő vételi nyomás továbbra is érezhető, a folyamatot a zloty erősödése katalizálja. A lengyel jegybank tegnapi 25 bázispontos kamatemelését azonnal megérezte a forint árfolyama.

Az OTP Bank elemzője szerint a forint erősödése nem áll szilárd alapokon. A piaci likviditás rendkívül alacsony, így akár néhány kisebb kötéssel is mozgatható az árfolyam. Az elemző úgy látja: a 247 forintos euróár erős tartó lehet, ez alá nem valószínű, hogy begyengül az euró. A jegybank augusztus közepi ülésén egy 25 bázispontos kamatcsökkentést elképzelhetőnek tart, az MNB azonban továbbra is óvatos politikát folytat – tette hozzá. (Világgazdaság)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.