Válaszúton az Európai Unió

Az emberek szeretnék, ha Európa egységes lenne és nagyobb szerepet játszana a világban, ám úgy látják, a nemes retorika szintje alatt játszmákat folytatnak a befolyásért és a pozíciókért, amelyben minden kormány saját érdekeit követi és nem Európa javát keresi. Az EU jövőjével kapcsolatban pesszimisták és szkeptikusak az európai emberek.

A Hamburger Abendblatt napilap Az Európai Unió válaszúton címmel közli Hans-Ulrich Klose, a Bundestag külügyi bizottsága szociáldemokrata elnökének írását.

Schröder kancellár a legutóbb a Bundestag vita során „történelmi eseménynek„ nevezte az unió alkotmányáról történő megegyezést és senki sem vitatkozott a kijelentésével. Az ellentmondás már korábban az EP-választások során megtörtént. Az európai választók több mint fele távol maradt az urnáktól, olyan kevéssé érdekelte a politikusok által történelminek nevezett esemény.

Eme érdektelenség egyik oka, hogy az EP választási kampányában az alkotmányról, vagy egyáltalán európai problémáról alig volt szó, még mindig a nemzeti belpolitikák domináltak. Másrészt az európai alkotmány egy olyan kompromisszum papír, amelyet csak a kifejezetten a témával foglalkozó szakemberek értenek. Végül az alacsony részvételben nemcsak az érdektelenség, de az unió jövőjével kapcsolatos mély szkepszis is kifejeződött. Szkepszis és sajnos nem optimizmus az európai választópolgárokat jellemző uralkodó hangulat.

Sokan nem tudják, hogy Európa merre halad tovább. Előtérben áll a bővítési vita, melynek során a 25 tagú unió 28-ra fog növekedni, Bulgária, Románia és valószínűleg Horvátország felvételével. Más országok kopogtatnak az unió ajtaján. Hogy az EU pénzügyileg is elég erős, hogy ilyen bővítési lépéseket megtegyen, arról alig beszélnek. De az emberek – Németországban is – aggódva kérdezik, ki fogja az egészet fizetni? S milyen Európát jelent, ha az uniós határok olyan régiókba is kitolódnak, amelyek az átlag európai „normális felfogása” szerint nem tartoznak az öreg kontinenshez?

Az emberek ugyan támogatják az EU-t és azt kívánják, hogy Európa egységes legyen és nagyobb szerepet játsszon a világban. Ők azonban nem azt látják, hogy ez történne. Sokkal inkább azt tapasztalják, hogy a nemes retorika szintje alatt kézzelfogható játszmák zajlanak a befolyásért és a pozíciókért, amelyben minden kormány saját érdekeit követi és nem Európa javát keresi.

Valóban fontos lenne egy olyan európai alkotmány, amelyik az unió működését értelmesen és érthetően szabályozza. A kormányfők által most elfogadott valami (ami valójában nem is alkotmány, hanem egy nemzetközi szerződés) egy kompromisszum papír, amely a legkisebb közös nevezőt teszi közösséget alkotó programmá. Sok előrelépés ebből nem származik, hiszen az alkotmányt, mint nemzetközi szerződést ratifikálni kell minden tagállamnak.

A Focus müncheni hírmagazinban az ismert német komikus, Harald Schmidt is az EU alkotmány elfogadása körüli vitákkal foglalkozik Népszavazás című gúnyos hangvételű írásában. Lehet, hogy tévedek, írja Schmidt, de személyes benyomásom alapján semmi sem foglalkoztatja annyira a németeket, mint az európai alkotmányról rendezendő népszavazás lehetőségének kérdése. A szülők éjszakánként felkeltik gyermekeiket, hogy a témáról beszéljenek velük. Ezrek igyekeznek a stadionokba, hogy a brüsszeli látnokokat hallgathassák. Televíziós csatornák szakítják meg adásukat, hogy a lakosság aktuális álláspontjáról tájékoztassanak. Az 1954-es berni csoda óta semmi sem foglalkoztatta annyira a nemzetet, mint az európai alkotmány.

Sajnos az unió kialakulásának és elmélyítésének világtörténelmi pillanatai még nem épültek be eléggé a nép öntudatába. Az öntudatlan népben a következő Európa-kép él: Brüsszelben a harmadosztályú politikai paprikajancsik hatalmas pénzeket kaszálnak. Ezért cserébe olyan törvényeket fogadnak el, amire senkinek sincs szüksége. Naponta kétszer rabolják ki őket a bevándorlók, (néhány szakkifejezés, gettóizálódás, szociális válsággócok, schengeni megállapodás). Esténként a drága brüsszeli éttermekben töltik meg a gyomrukat és kiváló borokkal tompítják el azt a félelmüket, hogy a családjukhoz hazatoloncolhatják őket. Mindezt természetesen alkotmányba kell foglalni. S erről kell nekünk most szavazni.

Egy népszavazás e kérdésben rekordrészvétellel kecsegtet. Már a legutóbbi EP-választások is megmutatták, milliók készek arra, hogy a szavazókörök előtt éjszakázzanak, s ezek kinyitásakor megrohamozzák a kabinokat. Röviden annyi mondható el: egy nemzet minél korábban kiesik a labdarúgó világbajnokság selejtezőiből, annál nagyobb a lelkesedése a népszavazás iránt. Csak így tovább kancellár úr.