A Pest megyei település két lakója kedden késő este keveredett vitába, mivel egyikük azt állította, hogy a testvérét egy nappal korábban bántalmazta a másik férfi. A vita hamarosan dulakodássá fajult, s a panaszos a földre lökte az állítólagos bántalmazót. Az ellökött sértett erre közölte a férfival, hogy látleletet fog vetetni, s amennyiben nem lenne sérülése, akkor is gondoskodik róla, hogy valamelyik ismerőse révén mégiscsak látszódjon valami a leleten.
Még aznap éjjel egy gyáli férfi felhívta a verekedőt, és közölte vele, hogy a sértett nevében jár el, aki látleletet vetetett fel és feljelentést kíván tenni. Ám, mint mondta, ettől hajlandó eltekinteni, százezer forint fejében. A megzsarolt férfi hajlandónak mutatkozott a pénz kifizetésére, amire egy csütörtök késő esti időpontot beszéltek meg. Ott azonban már várták a pénzért érkező férfit, akit azonnal őrizetbe vettek, s még az este folyamán előállították a megbízót is. Kihallgatásuk alkalmával a gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését.
Napi sudoku















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!