A kormány júliusi határozatának értelmében legalább hat és fél százalékkal emelkednek a közszféra bérei 2005-ben. Az emelés fedezetét azonban már nem tartalmazza a 2005-ös költségvetés. A béremelést a minisztériumoknak, az önkormányzatok igazgatási részlegeinek, a minisztériumi háttérintézményeknek és az országos szervezeteknek – az APEH kivételével – teljes egészében maguknak kell kigazdálkodniuk. Így, bár többet kell majd fizetni az alkalmazottaknak, a bérkeretek nem emelkednek – írja a Népszabadság, hozzátéve: köztisztviselői körben a 13. havi bér idén elvont fedezetét sem adják vissza jövőre, ami minden érintett intézménynél legalább hat-hét, de akár 10-12 százalékos létszámleépítést jelenthet.
Azok az intézmények se járnak jobban, amelyek kimaradnak a szigorból – írja a Népszabadság. A közszolgálati dolgozók 13. havi illetményének fedezetét megkapják ugyan, és az „enyhébb” elbánásban részesülő szervezetek – jobbára a helyi intézmények: kórházak, óvodák, iskolák – keretét növelik, de azért lesz itt is spórolnivaló. A hat és fél százalékos béremelést ugyanis nem fedezi az erre jutó keret ötszázalékos növelése. A másfél százalékos hiányt „helyi és intézményi szervezési intézkedésekkel” kell fedezni a kormány rendeletének értelmében. Ezekre az intézkedésekre a közoktatásban „csak” 2005 szeptemberétől kerül sor. Másutt azonban már jövő januártól, sőt akár már ez év második felétől számítani lehet az elbocsátásokra. A végkielégítések kifizetése miatt ugyanis az intézmények úgy tudnak jövőre valóban megtakarítani, ha már az idén megkezdik a létszámleépítést – írja a lap.
Friss hír érkezett az orosz kézilabdacsapatok nemzetközi visszatéréséről














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!