Adót csalt a Tesco?

Adócsalás gyanúja miatt vizsgálatot indított a Gyöngyösi Városi Ügyészség a Tesco helyi telekvásárlásával kapcsolatban. A feljelentést a szocialista-szabad demokrata többségű helyhatóság ellenzéki frakciója, a Polgári Unió tagjai tették, akik szerint az államot 20 millió forintos kár érte azzal, hogy a kereskedelmi lánc az önkormányzati telekért mindössze 70 millió forintos vételárat fizetett, miközben 200 millió forintos támogatást nyújtott a városnak - írja a Népszabadság.

MNO
2004. 08. 05. 7:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy vélik: mivel az eredeti előterjesztésben 270 millió forintos vételár szerepelt, az utóbb támogatásként lerótt összeg gyakorlatilag burkolt vételárnak számít. Keresztesi József, Gyöngyös szabad demokrata alpolgármestere szerint a vádak teljesen megalapozatlanok, a Tesco nyújtotta támogatás egy, az adásvételtől teljesen elkülönülő jogügylet. Hozzátette: a 200 millió forintos támogatást a várost nyugatról elkerülő út pályázati önrésze finanszírozására fordítják.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.