Az EU felszámoltatná a regisztrációs adót

Az Európai Bizottság arra készül, hogy javaslatot tesz a személygépkocsik regisztrációs adójának fokozatos felszámolására, illetve más típusú adókká történő átalakítására az EU-ban – közölte az intézmény egyik illetékese.

MNO
2004. 08. 06. 14:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mario Monti versenypolitikai ügyekért felelős biztos szóvivője hozzátette, hogy a bizottság nemrég széles körű konzultációkat kezdeményezett erről az érdekelt felekkel, és ennek alapján az ősszel kívánja előterjeszteni az erre vonatkozó jogszabály-alkotási javaslatot.

A személygépkocsik adóztatásának kérdése az utóbbi időben azzal kapcsolatban is ismételten felmerült, hogy a bővítés óta Lengyelországból számos panasz érkezett a brüsszeli bizottsághoz a regisztrációs adóval kapcsolatos problémák miatt. A lengyelek azt kifogásolják, hogy a más tagállamokban vásárolt használt gépkocsik után magasabb regisztrációs adót kell fizetniük, mint ha ugyanazt az autót otthon szerezték volna be.

A szóvivő közölte, hogy a bizottság vizsgálatot kezdett ebben az ügyben, de eredmények vagy bejelentések szeptember előtt nem várhatók. Hozzátette mindamellett, hogy az EU alapszerződése a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó rendelkezést is tartalmaz, és ennek alapján a tagállamok nem vethetnek ki magasabb adót más tagországban beszerzett gépjárművekre, mint a hazai piacon vásároltakra.

A gyakorlatban azonban a helyzet bonyolultabb, mert a hátrányos megkülönböztetés tilalma nem jelenti azt, hogy a másik tagországban vásárolt gépkocsik után ott fizetett adókat viszont a behozatal után automatikusan beszámítják vagy levonják. Ilyen esetekben meglehetősen bonyolult számításokkal határozzák meg a végül fizetendő adó összegét, emellett a regisztrációs adót nem is alkalmazzák minden tagországban.

Az ilyen és hasonló problémák miatt a bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a gépjárművek adóztatásának jelenlegi rendszere nem kielégítő az unióban, s ezért kezdeményezett nyilvános konzultációkat az érintettekkel esetleges átalakításáról.

Az eddig beérkezett vélemények alapján annak a megoldási változatnak lenne a legnagyobb támogatottsága, amely szerint a regisztrációs adót fokozatosan – részben vagy teljes egészében – felszámolnák, és olyan adófajtákká alakítanák át, amelyek nem a gépkocsi tulajdonlásán, hanem a használatán és környezetvédelmi szempontokon alapulnának. Ilyen lehetne például az éves útadó vagy a jármű széndioxid-kibocsátásának függvényében meghatározandó adó – közölte a szóvivő.

A bizottság a tervek szerint szeptember 10-ig folytatja a tagállamok kormányzati szerveivel, valamint az érintett vállalatokkal és fogyasztóvédelmi szervezetekkel kezdett konzultációkat, majd az ősz folyamán előterjeszti jogszabály-alkotási javaslatát a regisztrációs adó megszüntetéséről. Ezt még a tagállamoknak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell majd hagynia.

Addig is, amíg a majdani jogszabály életbe lép, a bizottság átmeneti intézkedésként javasolni kívánja, hogy térítsék vissza a regisztrációs adót azoknak az uniós polgároknak, akik gépkocsijukat végleg egy másik tagországba viszik – közölte a szóvivő. (FigyelőNet)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.