„Elfogadhatatlan az operettfalu többmilliós támogatása”

Az Országos Rádió és Televízió Testület Fidesz által delegált tagjaként – mint tettem azt a döntés meghozatalakor is – elhatárolom magamat a kübekházi operettfalu közel 13 millió forintos támogatásától – írja Szalai Annamária ORTT-tag.

MNO
2004. 08. 02. 12:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ORTT többségi döntése – mely véleményem szerint a médiatörvényből nem levezethető – olyan időben született meg, mikor a közmédiumok költségvetése az összeomlás határán áll, a helyi rádiók és televíziók pedig teljes anyagi ellehetetlenüléssel néznek nap mint nap szembe. Olyan időben, mikor a médiatörvényben nevesített célokra nem jut elég pénz – a testület így forráshiányra hivatkozással rendre kénytelen a pályázati kiírásnak megfelelő pályázatokat elutasítani.

Álláspontom szerint nem tartozik a médiahatóság hatáskörébe olyan rendezvény támogatása, mely a média világához egyáltalán nem kötődik, és üzleti alapon is megszervezhető. A szervezők ennek ellenére önrészt nem teremtettek elő. Elfogadhatatlan így az ORTT többségi döntése, hiszen a testület a rendezvényt teljes egészében, a könyvelőtől a táncosokon keresztül a tűzijátékig bezárólag finanszírozza – áll a közleményben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.