Fölfelé tör az olaj ára

Másfélszer annyi egy hordó olaj ára, mint amennyibe az OPEC szerint maximálisan kerülhetne, de a szervezet tehetetlen. Nincs több olaj, és nő a terrorveszély. Egyesek szerint épp egy támadás törhetné le az árakat – írja a figyelonet.hu.

MNO
2004. 08. 03. 18:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azután, hogy az olaj ára hétfőn 21 éves csúcsra emelkedett, kedden is folytatódott az emelkedő trend az OPEC soros elnökének aggasztó szavai nyomán. Purnomo Yusgiantoro indonéz energiaügyi miniszter ugyanis kijelentette, hogy bár a jelenlegi piaci ár abszurd, ennek ellenére nincs extra olajmennyiség, amit a szervezet ki tudna termelni.

Piaci szakértők kettős veszéllyel magyarázzák a folyamatokat: egyrészt felerősödtek a terrorista támadásoktól való félelmek, másrészt fogynak az olajtartalékok. A hétfői hirtelen áremelkedést az váltotta ki, hogy az Egyesült Államokban fokozták a biztonsági készültség szintjét, miután néhány szimbolikus jelentőségű pénzügyi intézmény esetében konkrét terrortámadásoktól tartanak az Al-Kaida részéről New Yorkban, Washingtonban és New Jersey-ben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.