Gyurcsány puszit kapott a melegsátorban
Kicsit szórakozni, kicsit hivatalból látogatott el a sportminiszter a Sziget Fesztiválra. Gyurcsány Ferenc a Szigeten tett rövid látogatásába sok program belefért, így például megtekintette a fesztivál területén biztosított sportolási lehetőségeket, benézett az elmúlt években sok vitát kiváltó melegsátorba, ahol egy puszit is kapott, igaz, egy hölgytől, és még fiaival is volt ideje egy csocsómérkőzésre – olvasható a radio.hu-n.
– Úgy döntöttünk tavaly, hogy egy költségvetési fejezetbe összpontosítjuk azt a támogatást, amit a Szigethez adunk. Ez 100 millió forint volt idén, és ezért néztem ki a Szigetre. Jó helyre megy a pénz – mondta Gyurcsány Ferenc.
Az olimpiával kapcsolatban Gyurcsány Ferenctől megtudtuk, hogy a kormány képviseletében a miniszterelnök, illetve ő lesz jelen a játékokon.
Amikor a sportminiszter nincs kint, akkor az államtitkárai helyettesítik. A kormány úgy döntött, hogy a fentieken kívül más köztisztviselőnek a költségeit nem lehet a költségvetés terhére elszámolni. Ebben az értelemben költséget csak a két államtitkár jelezhet.
–Azt gondolom, hogy egy-két millió forint kiadást jelent mindez. Az olimpiai felkészülésben az igazi nagy pénz az állam hozzájárulása, 1,8 milliárd forint.
Orbán Viktor: Újabb fontos pillanat az országépítésben















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!