Szakértők szerint 10 százalékkal emelkedhet a cukor világpiaci ára a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) tegnap előtti döntése nyomán, amely igazat adott az Európai Uniót bepanaszoló Brazíliának, Ausztráliának és Thaiföldnek. A három nagy cukorexportőr ország azzal vádolta meg az EU-t, hogy exporttámogatási politikájával megsérti a kereskedelmi szabályokat, az uniós gyakorlat mesterségesen magas szinten tartja az exportvolument és alacsonyan az árakat – tudósít a Reutersre hivatkozva a Napi Gazdaság.
A WTO-döntés, illetve a szeptemberre várható végső szabályozás az uniós cukorexport több mint hatvan százalékos csökkenését hozhatja, az exporttámogatás nélkül ugyanis az európai árak nem versenyezhetnek a több nagy exportőr ország áraival – vélekedik a thaiföldi cukorgyártók szövetsége. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy az előzetes álláspont és az érintettek hozzászólásait követő végső határozat jelentősen eltérhet egymástól, ráadásul az üggyel kapcsolatos WTO-szabályozás gyakorlati érvényesüléséig akár egy év is eltelhet.
Egyik, a Reutersnek nyilatkozó szakember a fejlődő országok diadalaként értékelte a WTO-döntést, a Financial Times (FT) ugyanakkor megjegyzi, hogy az EU nemcsak az európai gazdákat, de számos afrikai, karibi és csendes-óceáni ország termelőit is támogatta a világpiaci ár háromszorosára rúgó felvásárlási árakkal. A panasszal élő államok most mindenesetre jelentős forgalom-, illetve bevételnövekedére számítanak. Brazília évi 750 millió dolláros pluszbevételt remél, Thaiföld pedig a jelenleg uniós cukrot vásárló közel-keleti, orosz és ázsiai piacok átvételére készül.
A WTO döntése meggyorsíthatja az Európai Bizottság által a közelmúltban elfogadott cukorreform-javaslat megvalósulását. A cukorkvótát (ezen belül a támogatott cukor mennyiségét) lépcsőzetesen leépítő javaslatot elsősorban Franciaország és más uniós cukortermelők – köztük Magyarország – ellenzik. A WTO-rendelkezés vélhetőleg az uniós javaslatnál is radikálisabb változtatásokat kezdeményez – sejteti az FT. A döntés ugyanakkor nyomást gyakorol az EU-ra a WTO-tárgyalásokon az export-szubvenciók leépítésére tett ígéretének betartására.
A WTO lényegében már nyitott kapukat dönget, miután az EU hozzákezdett cukorreformja előkészítéséhez, amelynek keretében csökkenne a cukorra vonatkozó szubvenció – kommentálta lapunknak a döntést Koczka Zoltán, a Cukor Terméktanács titkára. Emlékeztetett arra, hogy az exportáló országok jó háromnegyed éve az alapján fordultak a WTO-hoz, hogy az uniós piaci szereplők évente másfél millió tonna cukrot exportálnak támogatással az úgynevezett B kvóta keretében, ezen felül azonban támogatás nélkül, a C kvóta keretében is kivittek a világpiacra 3 millió tonnányit.
Utóbbi okozta a gondot, ennek visszaszorítását akarják elérni a WTO-nál tiltakozók. A támogatás nélkül kivitt cukor árát ugyanis nem kellett magasan tartani, mivel a B kvóta keretében exportált áru után járt az export-visszatérítés, az A kvóta terhére megtermelt – a belpiacon értékesített – cukor pedig szintén biztos nyereséget hozott.
Nesze neked uniós szankció: rekordot döntött az orosz LNG-export















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!