Miközben az MSZP belső hatalmi harcával, a kormány pedig az elmúlt tizenöt év legsúlyosabb belső válságával van elfoglalva, a vendéglátásból élő kisvállalkozók egy jogszabály következtében lehetetlen helyzetbe kerültek. Az unióban sem látott drákói szigorításnak, a standolás mindennapi kötelezettségének a kisvendéglők gyakorlatban nem tudnak megfelelni.
A törvénymódosítás egyáltalán nem alkalmas a borhamisítás megfékezésére, hiszen abból az abszurditásból indul ki, hogy a szabálysértést a vendéglősöknél, nem pedig a valódi borhamisítóknál akarja tetten érni. A törvénymódosítás a csaló kisvállalkozók képéből indul ki, és ezáltal diszkriminálja a becsületes vendéglátókat is. A standolás kötelezettségének egyetlen célja az ellenőrző hivatalok anyagi segítése, hisz a büntetési tételek beépülnek az intézmények költségvetésébe. A kormány ezúttal is a kisemberekkel próbálja kifizettetni a különböző területeken fellépő pénzügyi hiányokat.
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete és a Magyar Szállodaszövetség többször kérte a parlamenti pártok frakcióvezetőit, hogy képviselőiket még a jövedéki termékek forgalmazásával kapcsolatos törvénymódosítás tárgyalása előtt hallgassák meg, de a kormánypárti politikusok durván elutasították őket. A magyar kormány ezen a területen is bebizonyította konszenzus képtelenségét és szociális érzéketlenségét.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom felszólítja a kormányt, hogy politikáját változtassa meg és támogassa a magyar kisvállalkozókat és érdekeiket. Az uniós csatlakozás rendkívül sok területen hozta hátrányos helyzetbe vállalkozóinkat. A politikai garnitúrának nem súlyosbítani kellene a helyzetet, hanem végre a magyar emberek érdekeit képviselni.
Friss hír érkezett az orosz kézilabdacsapatok nemzetközi visszatéréséről














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!