Az első félévben másfélszer annyi új lakást vettek használatba, és 6 százalékkal több engedélyt adtak ki új lakás építésére, mint egy évvel ezelőtt – jelenti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzés szerint a legerőteljesebb növekedés az értékesítésre szánt vállalkozói lakásépítések terén van. A kiadott új engedélyek is azt mutatják: az egylakásos családi házak jelentősége csökken a vállalkozók által épített társasházak rovására.
Idén több mint kétszer annyi lakást építtettek vállalkozók, mint tavaly. Míg 2003 első felében az új lakások alig egynegyedét építtették cégek, ebben a félévben már több mint egyharmadát, mialatt a természetes személyek lakásépítésének aránya 69 százalékról 60 százalékra esett vissza. Értékesítés céljából több mint 5 ezer lakás épült, amellyel megduplázódott a tavalyi adat. Ezzel együtt növekedett a kislakások száma; az épített lakások átlagos alapterülete 96 négyzetméterre csökkent. A kivitelezésben tovább növekedett a profi építőipar szerepe; az új lakások 63 százalékának kivitelezését építőipari vállalkozások végezték, lakossági házilagos kivitelezéssel a lakások alig egyharmada épült.
Feltűnően kevés önkormányzati lakás használatbavételére került sor az első félévben, s jelentéktelen a bérlakásépítés is – jegyzi meg a KSH.
A lakásépítések területi egyenlőtlenségei tovább erősödnek: az első félévben használatba vett közel tizennégyezer új lakás 36 százaléka Közép-Magyarországon épült fel, s a kiadott mintegy 28 ezer új lakásépítési engedély 41 százaléka szintén e térséget érinti. A kiadott új lakásépítési engedélyek adatai szerint a községekben és az 50 ezer fő alatti városainkban, valamint a megyék több mint egyharmadában visszaesett az építési kedv, a jelentős növekedés csak a fővárosra vonatkozik.
Az üdülőépítésben a korábbiakhoz képest némi fellendülés mutatkozik, elsősorban a jövőbeni építkezéseket tekintve. A lakások megszűnés hasonlóan alakult, mint 2003 első felében: 1660 lakás szűnt meg, a legtöbb (43 százaléka) új lakás építése, 40 százaléka avulás miatt.
Több mint 2,5 millió négyzetméter lakóépület és 1,5 millió négyzetméter egyéb épület beépítésére adtak ki új építési engedélyt. A lakóépületeknél ez 6 százalékos növekedést jelent, ugyanakkor a nem lakóépületek beépítésre tervezett területe az egy évvel ezelőttinek a háromnegyede. A kereskedelmi és a mezőgazdasági célú épületfejlesztések visszaesése a legnagyobb: 2003 első feléhez képest a felével, illetve 45 százalékkal kevesebb terület beépítését tervezik az első hat hónap engedélyei alapján – írja a KSH elemzése.
Sorsdöntő lehetett a mai nap a háború lezárása szempontjából, Salvini szerint nem szabad tovább húzni a vérontást















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!